Jobbik-szóvivő: A legsötétebb balliberális kormányzás is a demokrácia aranykora volt a jelenhez képest

Mirkóczki Ádámmal, a Jobbik sajtószóvivőjével, parlamenti képviselőjével és a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökével készített interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancs. A politikus több érdekes kijelentést tesz a Jobbik korábbi hibáival, vagy a jövőbeli ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban. Néhányat kiemelünk ezek közül:

„…a pártoknak most nem egymással kell hadakozniuk, először azt a helyzetet kell megteremteni, amelyben a politikai küzdelmeinket megvívhatjuk. Ez nem azt jelenti, hogy innentől mindenben egyetértünk a DK-val vagy az LMP-vel, de azt igen, hogy van egy magasabb cél, nevezetesen, hogy a demokratikus intézményeket helyreállítsuk. Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyes­sy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van. Ezt kell megérteni mindenkinek, aki most az ellenzéki oldalon finnyáskodik. Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.

Hírdetés

Egy másik rész az interjúból:

„Tisztelem Vona Gábor stratégiai érzékét, de a választáson a többi ellenzéki párttal együtt bizony mi is hibáztunk. (…) Ha 3-5 szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad. Ez generálhatott volna a többi pártnál olyan nyomást, ami alapján ők is visszaléptek volna a javunkra. És ma több mandátummal rendelkeznénk mi is, ők is.”


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »