Jobbik: Le az utcára, ki a térre!

Jobbik: Le az utcára, ki a térre!

„Magam is ott voltam a parlament főlépcsőjén, amikor a rendőrség nagyjából tíz év után először paprikasprayt és könnygázt vetett be a tüntetőkkel szemben. Utoljára ilyen helyzetbe a Gyurcsány kormány alatt kerültem, nagyon rossz élmény volt látni azt, hogy tisztességes, becsületes, a szabadságukért aggódó, az igazságérzetükért harcba szálló magyar fiataloknak ismét rendőri erőszakkal kellett szembesülniük a nemzet főterén”

– mondta Stummer János a tegnapi tüntetés kapcsán csütörtökön, a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján. A Jobbik alelnöke a rendőri erőszak mellett kitért a téren felállított karácsonyfa és Betlehem megrongálására is:

„Szégyelljék magukat azok, akik a Betlehem környékéről a szánkókat föltépkedték, szégyelljék magukat azok az emberek, akik az ország karácsonyfáját meggyalázták. Szégyelljék magukat azok, akik az ország és nemzet templomát tojással megdobálták. Ez a tér, ez az épület a magyar nemzeté, a tér a miénk, a házzal szemben pedig tisztelettel tartozunk.”

– fogalmazott. 

Soros mögé bújt a kormány

Hírdetés

Stummer János Gulyás Gergely mai kormányinfón nyújtott emlékezetes alakításáról szólva azt mondta: Egy gyáva és szélsőséges kormány beszélő fejeként Soros György háta mögé bújt, ahelyett, hogy beismerte volna, hogy Orbán Viktor és kormánya jelen pillanatban a magyar nemzet ellen cselekszik. Emlékeztetett: a magyar  munkavállalók 83 százaléka véleménye ellenére fogadtatta el magyar parlamenttel illegitim módon ezt a törvényt a Fidesz, azt a törvényt ami térdre kényszeríti a magyar dolgozókat, azokat, akik évek, évtizedek óta viszik a vállukon ezt az országot – fogalmazott a politikus.

„Ez a törvény illegitim”

A Jobbik ezt a törvényt nem tartja érvényesnek. Mint mondta: a Fidesz, Orbán Viktor és Kövér László elvtárs mindent bevetett, annak érdekében, hogy átnyomják a magyar országgyűlésen ezt a törvényt. 

Emlékeztetett: a képviselői kártyáját a tegnapi szavazásnál magasra emelte, és amikor megnyomta a gombot, akkor látta, hogy szavazott.

„Gondolják végig, ennyi erővel akárki, boldog-boldogtalan szavazhatott volna tegnap. Tegnap fegyveres őrök jelentek meg az ülésteremben, akik Orbán Viktort körbeállva félemlítették meg az ellenzéki országgyűlési képviselőket, és illetéktelen személyek jöttek-mentek az ülésteremben megszegve minden szabályt.”

Mint mondta: A Jobbik már 15 éve egy szabad, igazságos és biztonságos Magyarországért küzd, ezért Stummer János a Jobbik nevében arra buzdít mindenkit, hogy jöjjenek ki a Kossuth térre, és álljanak ki ezzel a gyáva és szélsőséges hatalommal szemben, amely bármilyen gazságra képes csak azért, hogy nyomorba és szolgaságba taszíthassa a saját népét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »