Jobbik-Konzervatívok: Béremelések? Még, még, még, ennyi nem elég!

A Jobbik-Konzervatívok üdvözli a mai kormányinfón bejelentett béremeléseket, azt is, hogy legalább az uniós források egy része megérkezett, és azt is, hogy Gulyás elismerte: kudarc, hogy magyar munkavállalókat küldenek el vendégmunkások miatt – kezdi friss sajtóközleményét az ellenzéki párt.

Hangsúlyozzák: az örömük akkor lenne felhőtlen, ha a béremelések azt jelentenék, amit régóta szorgalmaznak: Ha végre legalább az európai átlaghoz közelítő, normális béreket kapnának a magyarok!

Hogy csak egy példát említsünk, ez a mostani tanárbéremelések esetében sem valósul meg, hiszen a magyar tanárok román kollégái még így is többet vihetnek haza

– fogalmaznak.

Mint írják, örülnek annak is, hogy végre érkeznek uniós pénzek Magyarországra. Örömüket azonban jócskán beárnyékolja, hogy ezekhez a forrásokhoz hosszú időn át éppen a Fidesz korrupt politikája miatt nem jutottak hozzá a tisztességes magyarok, és most is csak részben érkeznek a korábban blokkolt uniós pénzek.

Hírdetés

Másrészről ezeknek a pénzeknek a jelentős része továbbra sem a becsületes magyar emberek, hanem a Fidesz-közeli strómanokon keresztül az Orbán-család javát szolgálják majd

– mutattak rá.

Kifejtették, üdvözlik azt is, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter kudarcként értékeli, hogy magyar munkavállalókat küldenek el vendégmunkások miatt.

Ez azonban éppen annak köszönhető, hogy a Fidesz szembement korábbi politikájával, bevándorlóországgá tették hazánkat, a migránsmunkások pedig most számolatlanul érkezhetnek, hogy elvegyék a magyarok munkáját, alacsony tartsák a béreket, és megváltoztassák hazánk kulturális identitását.

A konzervatív párt közleménye szerint a magyar családdokkal együtt jobban örülnének, ha végre valóban a magyar munkavállaló lenne az első.

Ha a migránsmunkások betelepítése helyett normális, az európai átlaghoz legalább közelítő bért kapnának a magyarok! Ha a kormány felelős, a magyar nemzeti érdekeket szem előtt tartó politikát folytatna, és az uniós források teljes egészében a tisztességes magyarok érdekében kerülnének felhasználásra!

(Címlapkép: Alfahír grafika)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »