Jobbik-Konzervatívok: A kárpátaljai magyarok ma is minden nap a bőrükön érzik Trianon tragédiáját

Jobbik-Konzervatívok: A kárpátaljai magyarok ma is minden nap a bőrükön érzik Trianon tragédiáját

A gyalázatos trianoni békediktátum 104. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatóval egybekötött megemlékezést és koszorúzást a Jobbik-Konzervatívok. Hangsúlyozták: június 4. nem ünnepnap (a Fidesz-kormány a nemzeti összetartozás napjának minősítette – a szerk.), hanem gyásznap.

A gyásznaphoz méltó módon szeretnénk megemlékezni a magyarság brutálisan sorstragédiájáról

– mondta Z. Kárpát Dániel a párt alelnöke.

Rámutatott: a Trianon óta eltelt évszázad során a magyarok számára a megmaradás alapja a szülőföldön való boldogulás ideája lett, és most is az. Még sohasem született még annyira kevés gyermek, mint most, és a kivándorlás miatt is folyamatosan csökken Magyarország lakossága, a kormány pedig távol-keleti vendégmunkásokkal igyekszik pótolni a magyarokat. Ez a Jobbik-Konzervatívok álláspontja az, hogy a magyarokat kell támogatni a saját hazájukban – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki párt ezt a bérszínvonal növelésével és egy átfogó lakhatási programmal képzelné el.

Magyarországon a sokadik Trianon is beköszönhet, hogyha a magyarok elfogynak belőle, mert kényszerből elvándorolni kényszerülnek, és helyükre a harmadik világ százezrei, majd milliói érkeznek

– vázolt fel egy sötét, ám egyáltalán nem lehetetlen jövőt a jobbikos politikus.

Leszögezte: Magyarország a magyaroké, ezért a magyarok szülőföldön való boldogulását kell segíteni, és küzdeni a Trianonban elcsatolt területeken élő magyarság megmaradásáért is.

Hírdetés

A Kárpátaljáról Adorján Béla érkezett, hogy részt vegyen a Jobbik-Konzervatívok megemlékezésén, és beszélt arról, hogy a 104 éve elcsatolt területeken milyen drámát él át most a magyarság. „Kárpátalja egészen pontosan több százezer magyar lakhelye kiürül a magyarságtól, az ott élő magyaroknak kényszerűségből el kell menekülniük Kárpátaljáról” – mondta. Szerinte ennek oka nyilvánvalóan a putyini Oroszország agressziója, és Zelenszkij Ukrajnájának kisebbségekkel szemben tanúsított évtizedes viselkedése.

Szeretném, hogyha becsukná mindenki a szemét, és hallaná azt, amit én gyakran hallok Jándon vagy Beregdarócon éjszakánként, ugyanis lőnek a határon a magyarokra, akik el akarnak menekülni egy olyan háború elől, ami nem az ő háborújuk.

Adorján Béla elmondta, hogy a kárpátaljai magyar családok nagy része szétszakadt, vagy mert a családfőt elvitték a frontra, vagy mert a magyar férfiak a zöldhatáron át Magyarországra menekültek. Ha a család is át tud jönni Magyarországra, akkor jellemzően albérletekben tengődnek, és a feleség, az anya megy át pár hetente megnézni, hogy maradt-e még valami az életük munkájából, mert a gazda nélküli házakat gyakran megrongálják vagy kirabolják.

Szétszakadt családok tízezrei, elmenekült emberek százezrei bizonyítékai annak, hogy az orosz-ukrán háború kiüresíti Kárpátalját, elhalkulnak a magyar szavak, eltűnnek a magyar emberek.

A háború miatt útnak indult kárpátaljai magyarok a jobb megélhetés érdekében tovább vándorolnak Nyugat-Európába.

Adorján Béla leszögezte: az Orbán-kormány csakúgy felelős ezért, mint a harcoló felek és a nemzetiközi politikában résztvevő szervezetek. „Ha ehhez a kérdéshez így áll az Orbán-kormány külpolitikai érdekképviselete, akkor Kárpátaljáról teljesen el fognak tűnni a magyarok” – fogalmazott.

Ezután a Z. Kárpát Dániel, Adorján Béla és Nagy Bence, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke elhelyezték a megemlékezés és a gyász koszorúját az óbudai Országzászló-emlékműnél.

(Címlapkép: Z. Kárpát Dániel/facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »