Jobbik: "itt nemcsak az MSZP omlott össze, hanem a teljes baloldal"

Jobbik: "itt nemcsak az MSZP omlott össze, hanem a teljes baloldal"

Jakab Péter felidézte, nem biztos, hogy a véletlen műve, hogy a szocialista politikus azon a napon dobta be törülközőt, amikor megtartották volna a Botka László-Vona Gábor vitát, viszont történelminek nevezte a hétfői bejelentését,

„hiszen ezzel – ahogy néhány évvel korábban az SZDSZ – az MSZP is a visszafordíthatatlan, teljes bukás útjára lépett”.

Botka László távozó kormányfőjelölt, illetőleg Újhelyi István lemondott alelnök kijelentéseit úgy értékelte, hogy ezzel a szocialisták beismerték: az MSZP nem tudja, és nem is akarja leváltani az Orbán-rendszert, nem kormányt akarnak váltani, hanem egy parlamenti frakció, néhány parlamenti szék, zsírosan fizető bizottsági hely a céljuk.

De a kérdés Jakab szerint inkább az, hogy 2018-ban egyáltalán lesz-e parlamenti helye a 10 százalék alá mért MSZP-nek.

Ez számukra nem a kormányváltásról szól, hanem arról, hogy bejutnak-e egyáltalán jövőre a parlamentbe – fogalmazott a Jobbik szóvivője.

Hiszen minden magyar ember tudja, hogy az MSZP-re leadott szavazat a Fideszt erősíti

– rögzítette Jakab Péter, aki fontosnak tartotta hangsúlyozni:

Hírdetés

„itt nemcsak az MSZP omlott össze, hanem a teljes baloldal – ami nem áll másból, mint a Fidesz által átszőtt kispártok cicaharcából, amelyek sem együtt, sem külön nem tudnak erőt mutatni”.

Egyetlen egy kormányváltó erő van Magyarországon, ez pedig nem más mint a Jobbik – vonta meg a mai nap konklúzióját a politikus.

Viszont ez azt is jelenti, hogy a Jobbik minden kormányváltó ember számára alternatívát kínál, így a baloldali szavazók számára is.

„A legerősebb ellenzéki párt programja a bérunióval, a differenciált nyugdíjemeléssel, az elszámoltatással, a jogállamiság helyreállításával, egyszerre kínálja a kormányváltás alternatíváját, és egyszerre kínálja egy szabad, élhetőbb, biztonságos Magyarország alternatíváját”

– fogalmazott.

Jakab Péter szerint Orbán Viktort csak Vona Gábor, a Fideszt csak a Jobbik válthatja le.

Emlékezetes, Botka László arról beszélt, hogy a baloldali pártokat átszőtte a fideszes polip,

„de örömmel jelentem, hogy van még ma egy párt Magyarországon, amit nem szőtt át ez a fideszes polip, ez pedig nem más mint a Jobbik. Az egyedüli kormányváltóerőként várjuk a választásokat”

– tekintett a jövőbe a szóvivő.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »