Jobbik: Ismét hazudott a propagandalappá züllött Magyar Nemzet

Jobbik: Ismét hazudott a propagandalappá züllött Magyar Nemzet

Hazudtak reggel, délben, este – hangosan és gátlástalanul. Aztán a helyreigazításokat sunnyogva az ünnepi készülődésre időzítették. Ez lett mára a szebb napokat megélt, egykor konzervatív értékeket képviselő, mára inkább már csak notórius hazudozóvá silányodott Magyar Nemzet

– írta hétfői sajtóközleményében a Jobbik. Mint a kormányközeli lap kapcsán fogalmaznak:

A propagandalappá züllött médiumnál az ünnepek időszaka sem telt eseménymentesen: három, a Jobbikról terjesztett hazugságuk miatt kellett sajnálkozniuk saját felületükön. Érdekes időzítéssel igyekeztek elrejteni, hogy megint hazugságon kapták őket, de az igazság utat tört magának – még ha némi bírósági ráhatással is.

Hírdetés

„A Jobbik közössége nem tűri a hazudozást. Így az új évben is ugyanarra számíthatnak azok, akik a konzervatív Jobbikról hazugságokat állítanak: minden esetben perrel fognak szembenézni” – ígérték.

Egy normális országban ugyanis a média nem hazugságokat terjeszt, hanem széleskörű és kiegyensúlyozott tájékoztatást végez a kormány lelketlen propagandával való kiszolgálása helyett

– olvasható az ellenzéki párt közleményében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »