Jobbik: a Fidesz két lábon járó, olcsón megvásárolható szavazógépnek használja a cigányokat

A Fidesz maffiamódszereinek és „romaintegrációjának” tökéletes esszenciája a napokban nyilvánosságra került eset, mely szerint a magát polgárinak, kereszténynek és konzervatívnak hazudó kormányzó párt valójában a leggátlástalanabb szervezett bűnözői csoportokat megszégyenítő módon a legkiszolgáltatottabb emberek felhasználása érdekében a hazai alvilággal szövetkezik, hogy hatalmát megtartsa – írja közleményében a Jobbik.

Az egyre inkább vesztét érző Fidesz – fogalmaz az ellenzéki párt – semmilyen eszköztől sem riad vissza, legyen az zsarolás, fenyegetés vagy választási csalás. A Jobbik szerint 8 év alatt az Orbán Viktor vezette kormány bebizonyította, hogy a hazai cigányság számára nem más, mint két lábon járó, olcsón megvásárolható szavazógépek.

Hírdetés

Véleményük szerint sajnálatos, hogy a Farkas Flórián nevével fémjelzett integráció totális csődje mellett, az arra használt százmilliós közpénzek felhasználása éppen az integráció ellen hat, s a társadalmi árkok további mélyítését, a jelenlegi állapot konzerválását segítik elő.

A Jobbik kormányra kerülve elszámoltatja ezeket a bűnözőket, véget vet a jelenlegi „romaintegrációnak” csúfolt közpénzlopás mindennapos gyakorlatának és hozzáfog a társadalmi árkok tényleges betemetéséhez – zárul a közlemény.

Korábban írtuk: A cigánykirállyal szövetkezett a Fidesz: 6 milliárdos költségvetési csalást engednek el a cigányszavazatokért


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »