Jobb, mint a Nagy Gyógyszeripar: 5 gyógynövény, ami nélkül nem tudunk meglenni

Olykor a gyógynövények olyan gyógyító erőt szolgáltatnak, amiről a gyógyszeripari vállalatok csak álmodhatnak.

Nem tud aludni? Próbálja ki a citromfüvet. Szorongástól szenved? Citromfű. Fel kívánja turbózni az immunrendszerét? Citromfű. Száj-herpesze van? Citromfű. Ez a citromos illatú mentaféle pedig vírusölő is, jó a lázra és kiváló az emésztésre, a gázokra és a felfúvódásra.

Meglepőnek találja, hogy egy növény ennyi mindenre képes? A gyógynövények nem mindig használhatók fel többféleképpen úgy, mint a citromfű – arról nem szólva, hogy ízletes, biztonságos és hatásos –, de néha a gyógynövények olyan gyógyító erőt szolgáltatnak, amiről a gyógyszeripari vállalatok csak álmodhatnak. És ha ez őrültségnek is hangzik, akkor tegyen egy próbát előítéletek nélkül és győződjön meg róla a saját szemével.

A másik migrén „elmulasztóm” a borsmenta illóolaj. Biztonságos, olcsó és nem okoz függőséget. Bedörzsölöm vele teljesen a fejem fájós részét, közben gondosan ügyelek arra, hogy a szemeimbe ne kerüljön belőle, majd perceken belül eloszlik a fejfájásom. Számomra ez egy olyan gyógynövény, ami nélkül nem tudok élni.

Mindnyájan egyediek vagyunk, különféle egészségügyi problémáink és szükségleteink vannak, így olykor a számunkra legjobb gyógynövény attól függ, hogy hol élünk és mi terem a közelünkben. A Pacific Northwest-ben az oregoni szőlő (közönséges/kerti mahónia) valószínűleg egy olyan lágyszárú növény, ami nélkül nem is élhetünk, míg Dél-Kaliforniában rendszeresen használhatják a fehér zsályát és a kreozotot. (A kreozot egy bükkfakátrányból előállított olajszerű folyadék, ami fontos gyógyszeralapanyag.) Azonban csak kevés olyan gyógynövény van, amely minden területen fantasztikus függetlenül attól, hogy ki vagy, illetve hogy hol élsz. Ezek a növények segíthetnek nekünk kézben tartani az egészségünket.

http://1.bp.blogspot.com/

1. Citromfű

Mint ahogyan az imént említettük, a citromfű egy nagyon sokoldalú gyógynövény, amely számos különböző panaszegyüttes esetében hasznos. Tény, hogy minden korban biztonságos, jó íze miatt remek választás a gyerekek számára. Rosalee de la Foret gyógynövényszakértő valóban ideális választásként ajánlja a fájdalmas fogzással küszködő gyerekeknek. Szintúgy használja megfázás és influenza esetén, különösen, amikor belázasodunk, emésztési panaszaink vannak, száj herpeszünk jön elő vagy stresszesek vagyunk. (Egyetlen figyelmeztetés itt: ne használjunk túlságosan sok citromfüvet, amennyiben hipotireózisban – pajzsmirigy alulműködésben szenvedünk.)

http://www.beautybythegeeks.com/

2. Gyömbér

Valószínűleg már Ön is kortyolt gyömbéritalt vagy gyömbérteát, amikor enyhe gyomorrontása volt. A gyömbér fantasztikus hányingerre – és még sok egyéb másra is. Mivel fokozza az immunrendszer működését, nem okoz sok gondot, ha használjuk, már amennyiben az ízlésünkkel passzol. Egyszersmind mikrobaölő és fájdalom-csillapító, előnyeit mind külsőleg, mind belsőleg élvezhetjük – például a lehűtött gyömbért alkalmazhatjuk égési sérülésekre. Köptető és nyálkaoldó tulajdonságainál fogva nagyszerű választás megfázásra, köhögésre és lázra. De La Foret szintén ajánlja a gyömbért menstruációs görcsökre.

Egy gyömbértea már önmagában véve is elsöprő lehet, talán ezért szeretik kombinálni más gyógynövényekkel, így lesz a teánknak egy kis életereje anélkül, hogy túlságosan nehézkes lenne elfogyasztani. Próbáljon ki egy immunrendszer-erősítő keveréket, mely egyenlő arányban áll gyömbérből, citromfűből, csipkebogyóból és gyermekláncfűből például. Öntsön egy csésze „éppen csak felforralt” vizet egy kávéskanál gyógynövényre, lefedve áztassa 20 percig. Azután édesítheti mézzel, adhat hozzá citromot ízlés szerint, és élvezze.

http://www.onlynaturalessentialoil.com/

Hírdetés

3. Kurkuma

A kurkuma egy másik gyógynövény – nos, szaknyelven szólva fűszer –, amely önmagában olyan, mint egy áruház, ahol szinte mindent lehet kapni. Mire nem képes a kurkuma? Ez a curry-alapanyag az ekcémától az Alzheimer kórig szinte mindenre felhasználható. Segíti a szívet, az emésztést, a májfunkciókat és egyebeket.  Sokféle forrásból értesülhetünk a kurkumáról Interneten keresztül a nem tudományos elemzésektől az olyan oldalakig, amelyek elmesélik, hogyan használhatjuk fel mindenre a természetes festékanyagtól kezdve a fogfehérítésig.

Egy figyelmeztetés a kurkuma használatára vonatkozóan: néhány forrás azt állítja, hogy hatékony összetevője a zsírbontásnak (ez azt jelenti, hogy némi zsírral együtt kell fogyasztanunk annak érdekében, hogy az előnyeit kiaknázhassuk) és akkor működik a legjobban, ha kis mennyiségű feketeborssal vegyítjük. Más szóval, a kurkuma curry-ként történő fogyasztása jó ötlet!

http://3.bp.blogspot.com/

4. Gyermekláncfű

Ez a kertvárosi pázsittól kezdve mindenütt megtalálható csapás tulajdonképpen egy szuperélelmiszer. A növény minden egyes része hasznos, illetve ehető a gyökerétől a virágáig. Még a nedve is hasznosítható szemölcsökre aktuálisan. A gyógynövényes medicinában a leggyakrabban a gyökerét és a levelét alkalmazzák. A gyermekláncfű levele keserű, különösen azután, hogy a növény elvirágzott. A gyógynövényszakértők azt állítják, hogy a levelek keserűsége serkenti az emésztést, ami miatt a gyermekláncfű levele jó választásnak bizonyul előételek készítéséhez salátáként.

A gyermekláncfű levelei magas tápértékűek. De figyeljünk oda – ennek a vizelethajtó gyógynövénynek a francia megfelelője, a „pissenlit” (pitypang), aminek a jelentése: „ágyba vizel”. Amíg kiküld minket a fürdőszobába, addig tulajdonképpen nem vizelünk ágyba.

A levélzete és a gyökérzete egyaránt – különösen a gyökerek – nagyszerűek a májra. A gyermekláncfű gyökere egy fantasztikus méregtelenítő gyógynövény. Az egyik lehetséges élvezeti módja, ha „kávékén” fogyasztjuk: megpörköljük a szárított gyökereit egészen addig, amíg meg nem változtatja a színét és illatozni nem kezd. Ezután a pörkölt gyökérből kávészerű és koffeinmentes italt készítünk. Adhatunk hozzá tejszínt és mézet is akár, mint a valódi kávéhoz.

http://upload.wikimedia.org/

5. Bodza

Jóllehet a bodza kevesebb célra alkalmazható, mint a többi gyógynövény ezen a listán, mégis helyet követel magának, mivel finom bevezető/kedvcsináló a gyógynövényekkel  való gyógyászathoz. Talán csak a popkultúra utalásaiból ismerjük a bodzát, vagy a Harry Potterből és a Monty Pythonból, vagy talán hallottunk a bodzavirág-likőrről és a bodzaborról. De vajon ismerjük-e a fekete bodza csodálatos erejét, amellyel felerősíti az immunfunkciókat? Mielőtt a hideg évszak beköszönt, készítsünk egy csomó fekte bodza szirupot, ami elősegíti, hogy a családunk megússza a lebetegedést. A fekte bodza szirup elmossa az orvosságok és a desszertek közötti határt.

Mielőtt belevetnénk magunkat a gyógynövényekkel történő öngyógyításba, jó ötlet kikölcsönözni egy könyvet vagy legalább átnézni egy olyan honlapot, mint a LearningHerbs.com, hogy megismerkedjünk az alapokkal. És hogy biztosra menjen, kérdezze meg kezelő orvosát, különösen, ha gyermeket kezel, vagy ha áldott állapotban van, ha szoptat, ha receptre felírt gyógyszert szed, vagy egészségügyi problémával küszködik.

Mindazonáltal, a gyömbért és a kurkumát már használhatja főzéshez, és megvan az esélye, hogy más hatásos gyógyfű-orvosságot is használ a konyhában. A fokhagyma, a fahéj, a hagyma, a kakukkfű, a shiitake gomba, a borsmenta, a fekete bors, a koriander, a cayenne bors és a levendula mind-mind ételkészítési, mind gyógyítási célokra felhasználhatók. És még ha nem is tervezi, hogy a gyógyfüvekből készített orvosságok gurujává válik, fejlődjön és fűszerezze meg a szakácsművészetét. Avagy terjessze ki a gyógynövények és a fűszerek konyhai használatát felfedezve, hogyan tudja saját kezébe venni az egészségét.

Jogi nyilatkozat: Ennek a cikknek nem áll szándékában orvosi tanáccsal szolgálni, diagnózist felállítani vagy gyógymódot javasolni. Az itt kifejezésre jutatott nézetek nem feltétlenül tükrözik a hírközlő médium álláspontját.

Forrás: http://www.wakingtimes.com/

Fordította: Száraz György

Boldog napot!


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »