Jó szokásához híven ismét hazudik a Fidesz „sajtója”

Orbán Viktorral és a maffiakormánnyal ellentétben nem jutalomúton, luxusvadászaton, vagy a túlárazott közbeszerzési visszaosztásainak hálájából fakadó magánrepülős ajándékúton vettem részt a 2016-os riói olimpián, hanem egy hivatalos magyar küldöttség tagjaként, ráadásul nem „business”, hanem turista osztályon utaztam és nem ötcsillagos szállodában szálltam meg.

A Jobbik sportért felelős politikusaként, meghívás alapján tagja voltam az Olimpiai Védnökök Testületének. Ez megtiszteltetés volt számomra, hiszen volt olimpiai bajnokokkal, neves sportvezetőkkel, sportdiplomatákkal és közéleti szereplőkkel dolgozhattam együtt a testületben.
A testület tagjai:

Hírdetés

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke
Tarlós István Budapest főpolgármestere
Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja
Fürjes Balázs kormánybiztos
Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
Martonyi János ügyvéd, korábbi miniszter
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke
Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó
Polgár Judit sakkolimpiai bajnok nagymester
Bienerth Gusztáv, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók Kft. elnöke
Váradi József, a Wizzair vezérigazgatója
Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány vezetője
Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosa
Szeneczey Balázs Budapest Főváros főpolgármester-helyettese
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke
Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója
András Krisztina, a Corvinus Egyetem docense
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök
Szilágyi György, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője
Kövér László, az Országgyűlés elnöke

A testület legfontosabb feladata, Magyarország 2024-es olimpiai pályázatához kapcsolódóan a különböző olimpiai rendezéshez kapcsolódó tervek, elképzelések véleményezése, az olimpiai pályázat népszerűsítése és sportdiplomáciai feladatok ellátása volt.
A riói olimpiára a Budapest 2024 Kft. felkérésére utazott ki – különböző időpontokban – az Olimpiai Védnökök Testületének szinte valamennyi tagja, így én is.
Fő feladatunk a különböző sportdiplomáciai rendezvényeken való részvétel volt, hogy erősítsük Magyarország esélyeit az olimpiai pályázatnál.
Így többek között részt vettem az olimpiai Magyar Házban azon a fogadáson is, amelyen jelen volt Orbán Viktor, Thomas Bach a NOB akkori elnöke és több döntéshozó is a NOB részéről. Büszke vagyok arra és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Olimpiai Védnökök Testületének a tagja lehettem.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »