Jó pár dolog megváltozott mától – a járványtól az autózásig

Jó pár dolog megváltozott mától – a járványtól az autózásig

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ezért a kormány ismét bevezette a tavasszal alkalmazott határvédelmi szabályokat – némi módosítással. Változnak menetrendek és született új szabály a nyelvvizsgákra, valamint a gyógyszer-felírásokra is. Az M3-as autópályán és az autók ellenőrzésében is vannak újdonságok, ahogy a felnőttképzésben is.

A legfontosabb intézkedés, hogy szeptember 1-jétől ideiglenesen ismét visszaáll a határellenőrzés a teljes belső határon. Összesen 67 határátkelőnél ellenőrzik a forgalmat kedden 0 órától. A főszabály szerint csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére, ám számukra is kötelező a kéthetes karantén.

Magyar állampolgár mehet külföldre és haza is térhet, ám a személyforgalomban Magyarországra történő belépése során ő (illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja) egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.

Fertőzésgyanú

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint az illetékes járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ha nincs gyanú

Amennyiben a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és

  • a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban,
  • a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban,
  • a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ingázók

A külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.

Ugyanígy a magyar államhatártól legfeljebb 30 kilométerre, itthon élő magyarok szabadon visszatérhetnek külföldről, amennyiben 24 órán belül mentek ki, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

Külföldiek, üzleti utazók, sportolók

Külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel. Akkor lehet engedélyezni a beutazást külföldieknek, ha a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja

  • a magyarországi bírósági vagy hatósági eljáráshoz kapcsolódó, magyar bíróság vagy hatóság által kiállított okirattal igazolt eljárási cselekményen történő részvétel,
  • olyan üzleti célú tevékenység vagy egyéb munkavégzés, amelyek indokoltságát központi kormányzati igazgatási szerv, önálló szabályozó szerv vagy autonóm államigazgatási szerv meghívólevelével igazolja,
  • az egészségügyi intézmény beutalójával vagy más megfelelő igazolással egészségügyi ellátás igénybevétele,
  • a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja,
  • a fuvarozási tevékenységgel összefüggő munkavégzéshez kapcsolódó utazás személyforgalomban, amelynek célja a fuvarfeladat kiindulópontjára (munkavégzés megkezdésének helyszínére) történő eljutás vagy az ilyen munkavégzést követően személyforgalomban történő hazatérés, ha ezt a munkáltató által kiállított igazolás tanúsítja,
  • a családi eseményeken (házasságkötés, keresztelő, temetés) részvétel,
  • hozzátartozó gondozása, ápolása,
  • a kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású sport-, kulturális, illetve egyházi rendezvényen történő részvétel vagy
  • más méltányolható ok.

Kivételnek számít a humanitárius célú utazás is.

Az üzleti céllal érkezők bármely állam területéről beléphetnek Magyarországra.

Külföldi sportolók és az események résztvevői – a nézőket leszámítva – akkor léphetnek be Magyarországra, ha előtte öt napon belül, legalább 48 órás különbséggel, két alkalommal elvégzett PCR teszt eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolják, hogy a koronavírus a szervezetükben nem volt kimutatható. Mindemellett, az UEFA protokolljára való tekintettel az is működik, ha valaki csak egy darab, legfeljebb 3 napos negatív teszttel érkezik. (Vélhetően ők lehetnek a a szeptember 24-i Szuperkupára érkező focisták. A két csapat országából 3000-3000 szurkoló pedig az elképzelések szerint úgy érkezhetne, hogy a reptérről busszal a meccsre mennek – ahol csak minden harmadik ülőhelyet értékesítenek –, majd hasonló módon távoznak is az országból.)

Engedélyezték a katonai konvojok Magyarországra történő belépését és az országon való áthaladsát, ha a csapatmozgás során kizárólag technikai eszköz, felszerelés és az állomány mozgatása történik, valamint a szomszédos országok részéről biztosított a határátlépés.

Tranzitforgalom

A külföldiek tranzitáthaladása belépéskor egészségügyi vizsgálatot követően engedélyezett, ha

  • fertőzés gyanúja nem merül fel,
  • a belépő rendelkezik a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási feltételekkel,
  • igazolja utazásának célját, célországát, és
  • a célországhoz utazás útvonalán fekvő szomszédos államba a belépése biztosított.

Hírdetés

A tranzitforgalom a tavaszi szabályokhoz hasonlóan most is csak meghatározott útvonalon lehetséges, csak bizonyos pihenőkön megállva, és legfeljebb 24 óráig.

Közlekedés

A szigorúbb határátlépési szabályok miatt változtatott a MÁV, és szeptember elsejétől visszavonásig a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, illetve az étkezőkocsi szolgáltatást. A háló- és fekvőkocsikat ülőhelyes kocsikkal pótolja a MÁV-Start. a nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben.

A BKK is változtat, hiszen kedden – számos szigorítással és változtatással – elkezdődik a tanév. Érvénybe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend, ráadásul a tumultus elkerülésére vagy enyhítésére a forgalmasabb vonalakon olyan menetrendet vezetnek be, ami reggel 8 óra után is biztosítja a csúcsidei kapacitást. Az egyes járatok menetrendje a BKK honlapján olvasható.

Gyógyszerkiváltás

Tekintettel a megmelkedett koronavírus-esetszámokra, a gyógyszerfelírás szeptembertől továbbra is elintézhető lesz telefonon, ezt a lehetőséget a tervekkel ellentétben nem szüntetik meg – közölte korábban az emberi erőforrások minisztere.

Azonnali fizetés

Kibővül az azonnali fizetési rendszer. Az új tranzakciós körbe jellemzően a vállalati kötegelt; az értéknapos és rendszeres átutalások és a vállalati kötegelt fizetési kérelmek tartoznak. Ezeken keresztül rendezi sok cég az alkalmazottak bérét – írta a napi.hu.

Nyelvvizsgák

Ősztől nem csupán veszélyhelyzeti intézkedésként alkalmazható, hanem és beépül az általános gyakorlatba az online nyelvvizsgázási lehetőség: az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát. Ez az akkreditált vizsgahelyszín helyett elektronikus úton bárhol, akár otthon is letehető.

Autók

A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a keddtől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése – közölte az Európai Bizottság. Részletek itt.

Felnőttképzés

Szeptember 1-jén indul a megújult felnőttképzési rendszer és megváltozik az, mi számít felnőttképzésnek. Az új definíció alkalmazása azonban nem jelenti azt, hogy minden képzést vagy oktatást nyújtó szolgáltató valamennyi tevékenysége automatikusan felnőttképzési tevékenységnek minősül.

  • A felnőttképzési törvény hatálya ezentúl kiterjed a szervezett célirányos kompetenciakialakításra és kompetencia-fejlesztésre irányuló, szervezetten megvalósuló oktatásra és képzésre.
  • A kompetencia alatt olyan ismeretek, készségek és képességek összességét értjük, amely által a személy egy adott területen képes meghatározott döntésen és a megvalósításon alapuló eredmény elérésére.

A fenti két definíció alapján tehát szélesebb tevékenységi kör kerül bele a „felnőttképzési tevékenység” halmazába és válik a képző a szolgáltatása alapján bejelentésre kötelezetté. Ha valamely képző bizonytalan saját tevékenysége kategorizálásában, javasolják az Innovációs és Technológiai Minisztérium Ügyfélszolgálatának megkeresését e-mailben ([email protected]).

A jogszabály definíciói alapján alapelvként fogalmazható meg, hogy e három elemnek együttesen kell érvényesülnie ahhoz, hogy felnőttképzési tevékenységnek minősüljön egy szolgáltatási tevékenység: 1) szervezettség, 2) célirányosság, 3) kompetenciaalakítás vagy -fejlesztés.

Míg korábban a képzéseket kellett engedélyeztetni, addig az új típusú felnőttképzési tevékenység bejelentés alapján, vagy – a felnőttképzési törvényben meghatározott esetekben – engedély birtokában végezhető. A tevékenység végzésére irányuló kérelmek 2020. július 1-je óta folyamatosan benyújthatók; eddig több mint 5500 bejelentés, illetve közel 400 engedély kiadása iránti kérelem érkezett be elektronikus úton a Pest Megyei Kormányhivatalhoz.

Azon képzőknek, akik a későbbiekben kívánják megkezdeni tevékenységüket, továbbra is lehetőségük van megtenni bejelentésüket, illetve benyújtani engedély iránti kérelmüket a következő linken elérhető elektronikus felületen keresztül.

Az elindított képzések esetében az új Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszerébe (FAR) kell a képzőknek a képzésekről adatokat szolgáltatniuk. Ezzel a cél a mérhetőség javítása és ennek fő eszközeként a pályakövetési rendszer alapjainak megteremtése.

Nyitókép: Illusztráció – Őri-Kiss Zsolt, az Országos Mentőszolgálat mentőtechnikusa mutatja a védőfelszerelést 2020. április 3-án, amelyben a koronavírus-gyanús betegekhez vonulnak mintavételre. MTI/Bruzák Noémi

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »