Az FTC elnöke azt szeretné, ha a klub labdarúgócsapata a tavasszal még „jó néhány kört” menne az Európa-ligában.
„Jó lenne menni még jó néhány kört az Európa-ligában és felhívni a világ figyelmét, hogy itt nyolcaddöntőt, negyedöntőt tudunk játszani a Ferencvárossal” – mondta Kubatov Gábor az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban azzal kapcsolatban, mit tekintene egyértelmű előrelépésnek a labdarúgócsapatnál az idény folytatásában.
Az együttes sorozatban hatodik alkalommal jutott fel valamelyik európai kupasorozat főtáblájára. Jelenleg az Európa-ligában két körrel az alapszakasz vége előtt a továbbjutást jelentő 16. helyen áll, amivel jó esély mutatkozik arra, hogy az egyenes kieséses szakaszban folytassa a szereplését.
A klubvezető szerint az együttest nyár óta irányító Pascal Jansen hasonló szinten van, mint a korábbi sikeredző, a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe juttató Szerhij Rebrov, mindkét szakembernél szigorú szabályok szerint működik a csapat.
„Ilyen téren magas színvonalat tudunk elérni, amire mi sem jellemzőbb, mint hogy le tudunk igazolni olyan játékost, mint Naby Keita, aki a Liverpool futballistája volt, Bajnokok Ligáját nyert, Németországban is játszott” – mondta a klubvezető.
Az interjúból hétfőn hosszabb részlet lesz látható az M4 Sporton a Góóól!2-ben, az m4sport.hu oldalon pedig a teljes beszélgetést meg lehet majd tekinteni.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »