Jó móka

Arra jutottam, tulajdonképpen jól döntött a kínai emberke.

A perverz álművészet ellen kiváló eszköz a nevetségessé tétel.

Persze megtehette, ez a pénz, amit kifizetett nagyjából vagyona 0,4 %-a (megnéztem mennyi a vagyona), persze ez se kevés, de azért nem okoz nála nyomorba esést, s a cél pedig nemes.

Hírdetés

Persze eredmény: ma már az álművészek se veszik a fáradságot, ők se veszik komolyan magukat.

Ilyenkor mindig eszembe jut az osztrák álművész Hermann Nitsch Magyarországon rendezett 1999-es kiállítása. Ő még közvetlenebb üzenetet sugárzott: állatokat darabolt, majd állatvérrel fröcskölt keresztény jelképeket.

A lényeg: amikor egyes magyar politikusok – először Semjén Zsolt, de aztán a kultuszminiszter Hámori József is – tiltakozott a kiállítás ellen, hatalmas ballib médiakampány lett a tiltakozók ellen: hogy mind múltban rekedt, álszent, maradi, ostoba alak, lám ilyenek az elavult mucsai kereszténydemokraták, akik nem hajlandók felnőni a modern nyugati kereszténydemokráciához! Aztán Hámori szintet lépett, elmondta őszintén, hogy ő egyébként sose hallott a „művészről”, most tudta meg, hogy egyáltalán létezik – erre aztán jött a még keményebb ballib támadás: miféle kultuszminiszter az, aki nem ismeri a világ egyik legnagyobb élő művészét, s erre még büszke is?

S persze az ügy azzal végződött – ez 1999 volt, ne feledjük! -, hogy Nitsch ellenzése kódolt antiszemitizmus – ezt persze ki kellett magyarázni, mert Nitsch nem zsidó, sőt színárja németosztrák. De ennek bizonyítása meg az lett, hogy a kiállítás emlékkönyvébe egy Nitsch-ellenző – valószínűleg persze egy Soros-aktivista lehetett az illető – beírta: „Soros, vigyázz! A kurva anyádat, Demszky!”.

A nevetségessé tétel nagyon sok esetben hasznos és jól működő eszköz.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »