Jó kiállású fiatalemberek

Édesanyám 85 évesen halt meg. Minden hírműsort megnézett, és miután megműtötték a szemét, minden nap újságot olvasott, tájékozott volt és utálta a női politikusokat. Mind fiatalabb volt, mint ő. Hasonló megalapozottsággal rajongott Mesterházy Attiláért, élete utolsó választásán mozgó urnát kértünk neki, mert mindenképpen erre a „jó kiállású fiatalemberre” akart szavazni. Ha még élt volna tavaly, amikor az első nyugdíjas parlamentet szervezték a szocialisták, minden bizonnyal Botka Lászlót istenítette volna, ma pedig Karácsony Gergelyért mondana imát, a második nyugdíjas parlamenten tegnapelőtt elmondott beszéde után pláne. Félreértés ne essék: nem lekicsinylően mondom ezt, csak emlékeztetőként. Ilyen az ember: értelem és érzelem keveréke.

A nagy kérdés, melyik felükre hallgatnak majd áprilisban a nyugdíjasok? Már legalábbis azok, akik nincsenek valami erős oknál fogva odaláncolva valamelyik tömörüléshez, hanem magukban húzzák a strigulákat, ki mond nekik jót, és kitől nem kaptak még csak szép szavakat sem. Közülük kevesen értik, mi az a szociális demokrácia, miért mond olyanokat (fejből!) az MSZP-Párbeszéd (és egyre több kis párt) miniszterelnök-jelöltje, hogy a gyerekeket és az időseket meg kell védeni a mindenkori hatalomtól. Csütörtöki beszédéből legfeljebb a 13. havi nyugdíj ígérete maradt meg a fejekben, meg az a kisugárzás, hogy valaki ilyen belül érlelt meggyőződéssel szól róluk. Idősekről többnyire papírból olvasnak a politikusok, mindegy is, hogy mit; az ígéreteknek már rég nem hisznek – tapasztalatból. Életünk elején és végén pontosan érezzük, ki beszél velünk őszintén és ki csak számításból.

Hírdetés

Amikor ezt leírom, 41 ezren nézték meg Karácsony parlamenti beszédét a Facebookon, óránként ezerrel nő a szám. Nem kiabál, nem hadonászik, mosolyog és kicsit hadarva, de tiszta logikával magyarázza a jövőt. Ha tehetik, nézzék meg, és utána döntsenek. Eszükkel és ösztöneikkel. Maradva a hét közepén, mondjuk közte és a nemzetbiztonsági bizottságból látványosan kirohanó Németh Szilárd között. Kiben bíznának jobban idős korukban?

Gulyás Erika: Dönteni kell


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »