„Jó kezdet” volt a japán és a kínai külügyminiszter tárgyalása

A Kelet-kínai tenger vitatott hovatartozású, Tokió fennhatósága alatt álló szigeteiről tárgyalt telefonon Csin Kang kínai és Hajasi Josimasza japán külügyminiszter péntekre virradó éjjel.

A szigetek, melyekre mind Kína, mind Japán igényt tart, hosszú ideje jelentenek vitás kérdést a kétoldalú kapcsolatokban. A területet Kína Tiaojü-, Japán Szenkaku-szigeteknek nevezi.

Hivatalba lépése óta első, 50 perces megbeszélésükön a kínai tárcavezető elmondta japán hivatali partnerének, Peking reméli, Tokió meg tudja akadályozni, hogy a "jobboldali erők" vitát provokáljanak a szigetek ügyében – közölte a kínai külügyminisztérium.

Hajasi azt mondta, hogy a kétoldalú kapcsolatokat "sok kihívás és aggodalom" terheli, valamint a japán közvélemény "szélsőségesen szigorú" Kínával kapcsolatban – áll a japán külügyminisztérium közleményében.

Hírdetés

A japán tárcavezető "komoly aggodalmát" fejezte ki a kelet-kínai szigetekkel, valamint a Japán közelében végzett, "egyre aktívabb kínai katonai tevékenységgel" kapcsolatban.

A japán közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy együtt kell működniük a konstruktív és biztos kapcsolat kialakításán, fenn kell tartaniuk a közvetlen kommunikációt, beleértve a csúcstalálkozók lehetőségét.

Hajasi pénteken sajtótájékoztatóján elmondta, a megbeszélést "jó kezdetnek tekintik", és Csin meghívta őt Kínába, a magas szintű találkozó időpontját azonban még meg kell szervezni. Ez lenne az első japán külügyminiszteri látogatás 2019 decembere óta Pekingben.

Macuno Hirokazu kabinetfőtitkár pénteken megerősítette, hogy a két miniszter beszélt egymással, és megállapodtak abban, hogy együttműködő, pozitív kapcsolatok kialakításán dolgoznak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »