Jó is ez a muszlim jog: megerőszakolta a 14 éves lányt, majd elvette feleségül, hogy ne ítéljék el

Jó is ez a muszlim jog: megerőszakolta a 14 éves lányt, majd elvette feleségül, hogy ne ítéljék el

A malajziai férfinak úgy sikerült megúsznia a börtönt, hogy feleségül vette 14 éves áldozatát, akit korábban megerőszakolt. A jogvédő szervezetek tiltakoznak, mert a maláj törvények lehetővé teszik, hogy a nemi erőszakot elkövetők érdekházasságra lépjenek áldozataikkal.

A 22 éves Ahmad Syukri Yusufot eredetileg 30 év börtönre ítélték volna a lány megerőszakolása miatt, de sikerült elkerülnie, mert az iszlám jog megengedi, hogy feleségül vegye őt, és így folytatódhat az erőszak akár egy életen át.

Az ügyész szerint nincs szükség az ügy folytatására, miután Ahmad Syukri beküldte a házassági anyakönyvi kivonatot, a lány pedig visszavonta a panaszt.

A bíróság múlt heti döntését, amellyel felmentették a férfit a vádak alól, a női jogi csoportok rettentő dühvel fogadták.

Szerinte az ilyen házasságok azzal a veszéllyel járnak, hogy a nők egész életükben szexuális zaklatásnak lesznek kitéve, hiszen házasságuk a nemi erőszak kiterjesztésén alapszik.

Malajziában a polgári törvények szerint 18 éves kor fölött lehet házasodni, de azok a muszlim lányok, akik még nincsenek 16 évesek, az iszlám bíróságoktól kaphatnak házassági engedélyt.

(Faktor nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »