Ingyen napelem! 100%-os EU-s támogatással. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)
Ha minden a tervek szerint halad, idén újabb programot indítanak, amely komoly segítséget fog jelenteni az otthonok korszerűsítésében. A 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára dolgozták ki, a csomaggal napelemes rendszerek telepíthetőek, illetve a fűtés modernizálható. A szakemberek komoly érdeklődési hullámra számítanak a hazai piacon. A programról korábban is hallani lehetett, a korai bejelentés alapján még idén nyáron meg akarták nyitni a pályázatot. Augusztus végén viszont már úgy volt, hogy ősszel fog elindulni a program: az eredeti pályázati kiírásban az szerepelt, hogy az első beadás november 15-ére várható. A pályázati oldal alapján most úgy tűnik, az első beadás nagyjából fél hónappal csúszik majd el, és végül csak december 6-ára várható. A támogatás tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létrehozására (1); illetve napelemes rendszer telepítésére, nyílászárók cseréjére, tárolókapacitás létesítésére és fűtési rendszer korszerűsítésére kérhető. A fűtési modernizálást infra- vagy fűtőpanelekkel (2a); valamint hőszivattyúval lehet magvalósítani (2b).
A csomag fő célcsoportját az alacsonyabb jövedelmű háztartások alkotják, ennek megfelelően csak olyan ingatlannal lehet pályázni, amelyben az állandó lakcímmel rendelkező személyek 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege 0 és 4 850 000 forint közé esik. Egy ötfős család esetében tehát a szülők és a gyermekek esetleges jövedelmével egyaránt számolni kell. A 100 százalékban vissza nem térítendő támogatás összege függ a tervezett beruházástól. Az 1-es kategória esetén legfeljebb bruttó 2 896 108; az 2a-nál 9 368 464, míg a 2b-nél 11 559 214 forint érhető el. A becslések alapján a programban 34 920 család vesz majd részt.
Pályázatokat négy ütemben, megyénként eltérő beadási időpontokkal, rögzített megyei támogatási keretre lehet benyújtani. A kívánt beruházás csak olyan kivitelezőkkel valósítható meg, amelyek szerepelnek a pályázat vonatkozó listáján.
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »