Jó hangulatú találkozón utasította el Szijjártó minden pontját az ukrán külügy

Jó hangulatú találkozón utasította el Szijjártó minden pontját az ukrán külügy

A magyar külügyi tárca vezetője azt mondta, kompromisszumos elképzeléssel ment pénteken Kijevbe, ami szerinte Kárpátalján is garantálta volna a magas színvonalú ukránnyelv-oktatást.

Az egyelőre még nem hatályos ukrán oktatási törvény szerint a gyerekek csak az óvodában és az általános iskola első négy osztályában tanulhatnak magyarul. Ezután több tantárgynál is át kellene térniük az ukrán nyelvre – derül ki az RTL Híradójából. Érettségizni, felvételizni és egyetemi záróvizsgát tenni csak ukránul lehetne.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar javaslat azonban egyszerre biztosítaná a magas szintű ukrán nyelvoktatást a kárpátaljai magyarok számára, ugyanakkor meghagyja a lehetőséget a magyar diákoknak, hogy anyanyelvükön tanulják az összes tantárgyat.

Hírdetés

A javaslat lényege, hogy a magyar kisebbséget tekintsék őshonosnak, és ne a tantárgyakat tanítsák ukránul, hanem az ukrán nyelvórák számát növeljék. Kijevben azonban egyik elképzelést sem támogatták. Az ukrán oktatási miniszter viszont azt ígérte, tárgyalni fog a javaslatról a kárpátaljai magyar szervezetekkel.

Magyarország addig gátolja Ukrajna NATO-csatlakozását, amíg nem biztosítják az ott élő magyarok jogait, ami persze nem tetszik a Momentum nevű magyargyűlölőknek.

https://rtl.hu/embed/1496996

(HVG – RTL Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »