"Jó a gonosz ellen" – osztrák lap így hangol a meccs előtt

"Jó a gonosz ellen" – osztrák lap így hangol a meccs előtt

A Weekend Magazin sajátos módszerrel abszolválta a keddi osztrák-magyar meccs beharangozójáról szóló anyagot. Az Ausztria Magyarország ellen: több mint játék alcímmel megjelent irományban ugyanis csak a két válogatottról, esélyekről, nevesebb játékosokról nincs szó, annál több viszont Orbán Viktorról, a miniszterelnök futballmániájáról, Felcsútról, Kubatov Gáborról és persze a stadionépítésekről is.

Az “autoriter futballállam”

Ilyen felütés után természetesen már kihagyhatatlan volt a menekültválság és a magyar kerítésépítés is, ahogyan megemlékeztek a frissen beiktatott új, szociáldemokrata kancellár kijelentéséről is, aki hazánkat egy tekintélyelvre épülő Führer-államnak nevezte. Az újságíró – vagy épp a magát kreatívnak gondoló szerkesztő – ezt “autoriter futballállamra” írta át.

fgh

A cikk megjelenése után a lap meg is kapta magáét a Facebook-oldalon, ahol a hatásvadász címet azzal magyarázták, hogy az a “sport szempontjából jogos”.

Orbán Viktor és hatalomgyakorlási módszereinek kritizálásával persze önmagában semmi probléma, mi is nagy hívei vagyunk ennek, ám mindezt a nagy hagyományokra épülő Ausztria-Magyarország mérkőzés előtt, ilyen hatásvadász és egy egész nemzetet sértő címmel lehozni már roppant mód aljasság. Vagy inkább böse.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »