Mintha hazatért volna a mindenkori otthonába, úgy érezte magát Zsók Hunor Tamás minorita szerzetes, amikor először lépett be az aradi rendházba. Rögös út vezetett számára a szerzetesi életig. Szász István Szilárd beszélgetett vele istenkeresésről, hivatásról. Az alábbiakban részleteket közlünk a Vasárnap című katolikus hetilap 2023/28-as számában megjelent interjúból.
(…)
– Mielőtt a szerzetesi hivatást választottad volna, biológusnak tanultál. Miért ezt a tudományterületet választottad, illetve végül miért „váltottál”? Mit adott számodra a biológia, mi az, ami ma is része belőle az életednek?
– Mivel számomra eleve adott volt ez a gyönyörű székelyföldi természet, nem volt nehéz már kiskoromban beleszeretni, és a tündérmadarak (jégmadár), illetve vízibúvár (vízirigó) titkait kutatva egyre mélyebbre kerülni a megfigyelés, a megismerés, és így a tudomány útján a varázslatos biológia világába. Az állatok közelsége és a rengeteg kaland egy teljes élet volt számomra, ahol nemcsak kihívást, hanem menedéket is találtam. Ugyanakkor folyamatosan egyre több kérdésbe ütköztem, a legvégső miértek mindig is foglalkoztattak. A Teremtő egyre gyakrabban csillantotta fel magát a teremtményeiben, és így folyamatos vívódásban égett a szívem, a tudományos elméletek és a szívem legmélyebb tapasztalatai között, ugyanis a tét nem kevesebb volt, mint a boldogságom. Fájó szívvel szembesültem azzal, hogy csak a teremtett világ számomra már nem elég, és hogy eleve képtelen lennék egy állandóan produkálni kényszerülő hörcsögkerékben robotolni. Azt sem tudtam elviselni, hogy a szerelmetes természet csupán a munkaasztalommá degradálódjon, és többé már ne azt a misztikus teret jelentse számomra, ami addig mindvégig lehetett. A jelenlegi állapotomban viszont megmaradt és megmaradhatott olyannak, amilyen eredetileg is volt, és ez Szent Ferenc atyánk öröksége is, vagyis újra testvér és társ, illetve a találkozások helye lett.
– Hogyan ismerted fel a hivatásodat? Milyen út vezetett oda, hogy tavaly március 19-én örökfogadalmat tettél a minorita rend tagjaként?
– Hivatásom, a tavaly letett örökfogadalmam választott mottója a Jn 15,12–13, vagyis „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. Ez a megtört és életté lett igerész a kolozsvári, biológushallgatói éveim alatt robbant be az életembe. A hivatás magvai, bár már kicsírázva – és ez köszönhető az addig már több szent életű testvér, pap, nővér megismerésének és tanúságának is – próbáltak gyökeret verni a szívem rögös talajába. De a végső lökést, a bővizű esőt számára Orbán Laci személye és tanúságtétele adta, ugyanis fenekestől felforgatta az addigi nem kicsit zavaros életem, és egyetlen biztos pontot mutatott – az egyetlent, amiért már élni érdemes volt –, és ez nem más, mint a másokért való szeretet, annak tanulása, és ha kell, a teljes gyakorlása, még akár úgy is, ahogyan neki sikerült, adatott, vagyis az életemet adni másokért. (Orbán László egykori kolozsvári egyetemi lelkész 2008-ban élete árán mentette meg egy fuldokló diákját a Duna-deltánál.) A vele való, akár éjszakákon át tartó beszélgetések és szentgyónások észrevétlenül is lerakták életem útjának nagy köveit, amire a későbbiekben bátran léphettem.
– Diákkorunk óta ismerjük egymást, és bár egy ideje szétfejlődtek az útjaink, ma is jól emlékszem arra, hogy akkoriban erős, mondhatni misztikus élményekről számoltál be… Milyen hatással voltak ezek az életedre?
– Bár keresztény családból, keresztény közösségből származom, és alapvető értékeim is eme készletből valók, édesapám korai halála és ennek megértési kísérletei, értelmének a keresése messzi vizekre sodort el, és ahogyan ma is sokan, a New Age aljas csapdájába estem, a gyors és késznek tűnő válaszai az okkultizmus bugyraiba vezettek, ahol igencsak hamar megkötözve találtam magam. De az emberszerető, irgalmas Isten szeretete, épp az imént említett személyeken keresztül sietett segítségemre és szabadított meg. Ha valaki túl messze megy el a fénytől, akkor a legkisebb gyertyaláng ragyogása is hatalmas tűzként lobbanhat fel. És én igencsak messze keveredtem az Istentől, bár ő mindvégig közel maradt, és előbb szeretett. Az ezt valló konkrét és örökre szóló megtapasztalás húzta le a leplet a reinkarnáció, a meditációk, az agykontroll, a reiki, a bioenergiák, a médiumok, a mágia, a szellemvilággal való kapcsolat stb. hazug világáról, és a Szentlélek fényében, tüzében nemcsak ezek valódi arcát mutatta meg, hanem azt is, hogy merre van a kiút, vagyis az Igazság és az Élet, azaz maga Jézus Krisztus, aki akkor már egy nagy, szeretetteljes öleléssel várt rám és a vérrel verejtékezett igenemre. Különös módon az efféle perifériákon való szolgálat része maradt az életemnek, és így ezekben a bugyrokban is kénytelen vagyok – ha alkalmas, de akkor is, ha alkalmatlan – hirdetni és tanúságot tenni, hogy az Isten még itt is, mindenhol is és mindenhogy is végtelenül és előbb szeret, és hogy ez, és csak ez az egyetlen kiút azokból a poklokból!
(…)
– Hol vagy ma? És hogyan látod a jövődet?
– Jelenleg az egri rendházunkban szolgálok és az egri papnevelő intézet berkein belül próbálom az elmaradt tanulmányaimat pótolni, befejezni, hogy már nemsokára a szolgálat egy újabb formáját kapva ajándékul, a lelkek terheinek leghatékonyabb könnyítési módján keresztül, azaz a kiengesztelődés szentségét kiszolgáltatva vehessek részt a közös üdvtörténetben.
A teljes interjú ITT olvasható.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
