Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma

Ezek helyenként erősen torzítják a valódi kilétét, miként a hozzákapcsolt vallási és/vagy politikai megfontolások is. Ezt a káoszt látván, azt gondolhatnánk, talán soha sem sikerül megtudnunk, milyen is volt ő valójában, hol született, hol nőtt fel, hol tanult, mit tanított és milyen tetteket hajtott végre. Ám ahogy egyre több és több ősi szöveg kerül elő, mindinkább sikerül feltárni a valódi képet.

Mirza Ghulam Ahmad kutatásaiból megtudjuk, Jézus nem halt meg a kereszten. A sebei gyógyítására készült „Jézus kenőcsének” leírása orvosi könyvek százaiból ismert. Felépülését követően Ázsia jelentős területeit járta be, ő volt az „Utazó Próféta” néven ismert szent tanító.

Amerre csak járt és tanított, mindenhol feljegyzések és hagyományok őrzik a nyomát. Rendkívül erős hatást gyakorolt a buddhizmus formálódására, olyannyira, hogy a 2000 évvel ezelőtt született buddhista tanok lényegében Jézus tanításának átvételét tartalmazzák. Jézus sírja Sri Nagarban, az indiai Kasmir államban található. Az „Utazó Próféta” útját követte Kőrösi-Csoma Sándor is, az egyetlen, Bodhiszatthvává avatott fehérember.

A Vízöntő Evangélium ihletett evangélium, alapjául az Akasha Krónikák, avagy az Isteni Emlékek Könyve szolgál. Jézus életét és tanítását részletesen tárgyalja és mutatja be. Olyan elemeket is tartalmaz, amelyek Jézus személyéhez kötődően legendaként vagy mondaként ismeretesek csupán. Előfordulnak benne tárgyi tévedések is, minden bizonnyal a látó világnézete és előítélete következtében kerültek bele. Viszont, olyan tényanyagot is tartalmaz, amelyek mostanáig ismeretlenek voltak, s csak a jelenleg napvilágot látott felfedezések erősítenek meg.

A Vízöntő Evangéliumának szerzője pontosan tudja, hogy Jézus hatalmas területeket járt be, tanításai, személye, sok-sok ezer kilométeres körzetben ismertek voltak, ám mivel a szerző hitvilágába nem fért bele, hogy Jézus túlélte a keresztre feszítést, ezeket a tanító- és prédikáló útjait Jézus „elveszett éveibe”, azaz ifjúkorába helyezi át.

Ezt az egy kötetben megjelent két művet Jézusnak a sokrétű utazó- és tanító tevékenysége kapcsolja össze. Az olvasó számára nyilvánvalóvá válik belőlük, hogy az utóbbi évezredek legjelentősebb tanítójának tevékenysége legalább három kontinensre terjedt ki, s eszmei hatása befolyásolta, sőt, megalapozta számos világvallás hitvilágát, tanításait.

A Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár teljes anyaga, a Barnabás Evangéliuma és a Kolbrin Biblia Jézusra vonatkozó részei immár egy sokkal pontosabb, valóságosabb és emberibb Jézus-képet tárnak elénk, mint amilyenben valaha is reménykedhettünk az elmúlt évszázadok, évezredek vallási- és politikai csatározásait követően.

Jézus megérkezett közénk, a maga hiteles valójában!
*
TARTALOMJEGYZÉK:

Hírdetés

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma

ELŐSZÓ – BEVEZETÉS
• I. rész – Mária, Jézus anyjának születése és korai évei – 1. fejezet
• II. rész – János, a Hírnök születése és korai évei, valamint Jézusé – 2-6. fejezet
• III. rész – Mária és Erzsébet neveltetése Zoánban – 7-12. fejezet
• IV. rész – János, a Hírnök gyermekkora és korai neveltetése – 13-15. fejezet
• V. Jézus gyermekkora és korai neveltetése – 16-20. fejezet
• VI. rész – Jézus élete és munkássága Indiában – 21-35. fejezet
• VII. rész – Jézus élete és munkássága Tibetben és Nyugat-Indiában – 36-37. fejezet
• VIII. rész – Jézus élete és munkássága Perzsiában – 38-41. fejezet
• IX. rész – Jézus élete és munkássága Asszíriában – 42-43 fejezet
• X. rész – Jézus élete és munkássága Görögországban – 44-46. fejezet
• XI. rész – Jézus élete és munkássága Egyiptomban – 47-55. fejezet
• XII. rész – A Világ Hét Bölcsének Tanácsa – 56-60. fejezet
• XIII. rész – János, a Hírnök szolgálata – 61-64. fejezet
• XIV. rész – Jézus krisztusi szolgálata – Bevezető korszak – 65-71. fejezet
• XV. rész – Jézus krisztusi szolgálatának első éve – 72-90. fejezet
• XVI. rész – Jézus krisztusi szolgálatának második éve – 91-123. fejezet
• XVII. rész – Jézus krisztusi szolgálatának harmadik éve – 124-158. fejezet
• XVIII. rész – Jézus elárultatása és letartóztatása – 159-164. fejezet
• XIX. rész – Jézus megkínzatása és kivégeztetése – 185-171. fejezet
• XX. rész – Jézus keresztre feszítése – 172. fejezet
• XXI. rész – Jézus szellemi testének anyagiasulása – 173-180. fejezet
• XXII. rész – A keresztény egyház megalapítása – 181-182. fejezet
*
TARTALOMJEGYZÉK:

Jézus Indiában – Jézus Megmenekülése a Kereszthaláltól és Útja Indiába

A szerzőről
Jelen kötetről és kapcsolódó írásokról
ELŐSZÓ
• 1. fejezet. Bizonyítékok az Evangéliumokból
• 2. fejezet. Bizonyítékok a Szent Koránból és az Ahadithból
• 3. fejezet. Bizonyítékok az orvosi irodalomból
A kapcsolódó könyvek említik a Marham-i-Isat (Jézus kenőcse), azt a kenőcsöt, amelyet Jézus sebeinek gyógyítására használtak

• 4. fejezet. Bizonyítékok történelmi feljegyzésekből
– 1. rész. Bizonyítékok az Iszlám Irodalomból Jézus utazásaival kapcsolatban, Jézus lehetséges útvonala Indiában

– 2. rész. Bizonyítékok a buddhista feljegyzésekben

– 3. rész. Bizonyítékok történelmi írásokból, amelyek azt mutatják, hogy Jézus útja Pandzsáb Államba és a környező térségekbe megkérdőjelezhetetlen.

• Abdál 24 törzsének listája
*

RENDELHETŐ!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »