Jézus és az ufók

Jézus és az ufók

Ki volt Jézus? Mik az ufók? Lehetett-e Jézus földönkívüli lény? A tanításai alapján kiket képviselhetett? Számít-e Jézus származása, ha mindannyian Isten gyermekei vagyunk? Kisajátítható-e Jézus személye?

 

Először is, tisztázzuk, hogy ki volt Jézus Krisztus! Nagyjából 2000 évvel ezelőtt egy gyermeket Jézusnak kereszteltek el, amely nem volt olyan ritka név akkoriban, mint hinnénk. Ő egy csodálatos lélek volt, aki egy jól definiálható küldetéssel született a Földre. Nevezetesen, egy isteni tervet – a jelenlegit megelőzőt – kellett beteljesíteni a Földön. Ez a globális terv arról szólt, hogy szűz karmával – bűntelenül – emberi testet ölt egy csodálatos lélek, aki kalandos úton, de korántsem egyedül végigviszi azt, amire a Teremtő kérte. Számtalan megpróbáltatás és spirituális kiképzés árán, amelynek egy részét Egyiptomban, másik részét Kumránban kapta meg, jutott el a megvilágosodásig. Elmondhatta magáról, hogy Mesterré vált, azaz egy testben élő, de transzcendentális tudattal rendelkező, megvilágosodott lelket tisztelhettek személyében a tanítványok, akiket a Gondviselés rendelt mellé.

Jézus életének utolsó periódusára abban a kiváltságban volt része, hogy magába fogadhatott egy isteni minőséget, egy impulzust, egy isteni ént, akit Krisztusként ismer a világ. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy különbséget tegyünk Jézus Mester és a krisztusi minőség között. Előbbi egy beavatott, öntudatára ébredt személy volt, utóbbi egy isteni személyiség, aki képes megváltani akár egy egész bolygó sorsát.

 

Mik az ufók? Ha nem a repülő csészealjakra asszociálunk, akkor az ufonauták juthatnak eszünkbe. Az ufonauták idegenek, földönkívüli intelligenciák, akik benépesítik az univerzumot. Nem emberek, de ugyanúgy Isten teremtményei, s egyáltalán nem biztos, hogy fejletlenebbek, mint mi.

4 Van, aki hisz az idegenek létezésében, van, aki feltételezi, van, aki tagadja, de ez az univerzum társadalmát, a galaxisok milliárdjainak életét aligha befolyásolja.

A világegyetemben számtalan lelki faj él fizikai testben, s akkor még nem is beszéltünk a test nélküli entitásokról. Például az angyalokról és a különféle fénylényekről. Az én országom nem e világból való! – ezt a mondatát sokan sokféleképpen értelmezik. Az én olvasatomban ez a Teremtőre utaló jézusi mondat, mely felhívja a figyelmet arra, hogy a lélek és a test, a transzcendens és az anyagi világok között milyen különbség állnak fenn.

Jézus a maga felsőbb vezetettségének az utasításait teljesítette, mert tudta és nem csak hitte, hogy a felsőbb igazságokat kell betöltenie, s nem az emberek elvárásainak kell megfelelnie. Jézus tisztán látta előre, mi fog vele történnie, s hogy neki alá kell vetnie magát a végzetének, hogy példája fáklyaként világítson, s hogy maga a megváltás végbemehessen.

 

Jézust nemcsak apostolok, kiválasztottak és egyszerű emberek segítették és támogatták, hanem láthatatlan lények egész serege működött közre csodáinak véghezvitelében, melyekkel meggyőző bizonyítékokat szolgáltatott a hitelességéről. De nem győzőm hangsúlyozni, hogy Jézuson kívül akkoriban több hasonló képességű kiválasztott lélek élt és alkotott, akikre a történelem ma már nem is emlékszik vissza.

 

Hírdetés

Jézus tanításai eleinte nem az egyetemes szeretetről szóltak, hanem meglehetősen sajátos, a zsidó vallással áthatott tanításokat oktatott. De ez a mai Bibliából hiányzik. Csak később, amikor már közelebb került a krisztusi mivolthoz, akkor ismerte fel, hogy nem csupán a zsidóságot kell felemelnie, hanem minden egyes ember lelkét kell segítenie. Onnantól kezdve már egyetemes elveket vallott és hirdetett. Tehát menet közben, a fejlődése folyamán ő maga is megváltoztatta álláspontját.

 

Jóllehet Jézus minden akkori és a későbbi korok emberiségének sorsát befolyásoló tettet hajtott végre, mégsem feledkezhetünk meg a származásáról, a lelki hovatartozásáról. Ő egy különleges lélek volt, aki már járt itt a Földön korábban is, s aki vissza fog térni. Jézus nem ufó, nem idegen, de nem is átlagember. Jézus egy csodálatos léleknek az inkarnációja. Egy olyan léleké, aki egy dórnak nevezett lelki fajhoz tartozik. S igen, számít a származása, mert Jézusban egy olyan lélek öltött testet, aki a Fényben járóknak is nevezett dórok egyik kimagasló lelke. A dórok arról ismeretesek az univerzumban, hogy mestereik képesek az érzelmeket értelemre felcserélni feltéve, hogy az isteni missziójuk úgy kívánja. Ők ilyen értelemben a Teremtő legelhivatottabb szolgái. Bizonyos értelemben semleges lelki fajról van szó. Jézus mint oszlopos dór vezető jól tudta ezt, miután a tudatosság magasabb fokára lépett. Belátta, hogy hűnek kell maradnia a legbelsőbb isteni magjához, s ha szükséges, érzelemmentesen végre kell hajtania, amit az Atya reá bízott.

 

Mint dór lélek, s mint nem a földi inkarnációs körforgásban élő lélek, azért érkezett, hogy az emberiséget kiemelje a csoportkarmából és megnyissa az egyéni fejlődés lehetőségét az itt élő lelkeknek, hogy ők szabad akaratból a jóság mellett foglaljanak állást az Úr dicsőségére, nem csak a magukéra.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy az emberiség lelki evolúciójában egy fontos állomás volt a krisztusi terv, mely lehetővé tette, hogy aki akar, kiválhasson a csoportból, s visszatérhessen az isteni önmagához. Korábban ezt az emberiség kollektív karmája nem engedte meg a többségnek, illetve ez a lehetőség csak a kiválasztott lelkeknek adatott meg, akik viszont önszántukból lettek emberek, de amúgy messze az emberi spirituális szintek felett álltak.

 

Való igaz, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, de mindannyian más és más lelkülettel vagyunk megáldva. A Teremtő a dórokat ruházta fel azzal a privilégiummal, hogy képesek legyenek az Ő egyik különleges erejét irányítani. Jézus Krisztussá válásakor értette meg, hogy mi minden múlik rajta, s ezután vállalta a feladatát. Isten gyermekei ugyanis sokfélék, s vannak köztük olyanok, akik elfordultak az Úrtól, elfelejtették az eredetüket és a céljukat. Többek között azért is léteznek isteni tervek, hogy a Teremtő szándékai szerint tereljék az élőlényeket a lelki fejlődés útján. Jézus egy kimagasló hatalommal rendelkező lélek, aki felbecsülhetetlenül sokat tett az emberiségért.

Kiemelendő: az egész emberi fajért. Ennélfogva helytelennek tartom, amikor egyesek kisajátítják a tanításait és olyan sajátos magyarázatokkal látják el azokat, amelyek elferdítik az igazságot, vagy megmásítják a lényegét.

 

Jézus lelke nem földi lélek, nem emberi lélek, hanem teremtetten dór származású, magasan fejlett lélek, aki elmondhatja magáról, hogy „Én és az Atya egyek vagyunk”.

Jézus egész élete csodák sorozatának fűzére: a fogamzása, a gyerekkora, a gyógyító csodái, a bőséget teremtő alkimista demonstrációi, a keresztelkedése és természetesen a feltámadása, hogy csak a jelenlegi Bibliában szereplő csodák közül ragadjak ki néhányat. Fényjelenségek, angyali jelenések, mágikus műveletek hitelesítik Őt, mint a földre született, a Teremtő által megbízott lelket. Hogy volt-e kapcsolata földönkívüliekkel? Talán erre a kérdésre már nem is kell válaszolnom, hiszen csodatételeit és egész küldetését a legnagyobb áldás és támogatás kísérte.

 

Száraz György

Boldog napot!

 

The post Jézus és az ufók appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »