Jeszenszky Zsolt: Miféle vírus tombol már megint?

Jeszenszky Zsolt: Miféle vírus tombol már megint?

Ma nyolcadik napja, hogy rettentő rosszul vagyok. Konkrétan: életemben nem voltam még ilyen pocsékul…

Némi kis torokkaparással kezdődött, de hamar lett belőle általános levertség, majd láz, köhögés, orrfolyás. A folyás nem egészen jó szó. Hat doboz tépkedős zsebkendő fogyott el öt nap alatt. De közben mint a beton, be is van állva az egész, tehát a fejüregemet is egy nagy takonyfelhő feszíti belülről. A köhögés pedig szintén olyan, amilyet még sosem tapasztaltam. Végeláthatatlan, gyötrő rohamok, amelyek ráadásul olyan gyakran ismétlődnek, hogy fél óra alvásnál több nem jön össze egyhuzamban. A láz hál’ Istennek, már elmúlt, bár nemigen szoktam méregetni, gondolván, hogy ha annyira szarul vagyok, tökmindegy, hogy van-e láz, így is, úgy is gyógyszerekkel kell kúrálni, amik a lázat is leviszik, ha viszont csak egy kis megfázás történt, akkor az élet ugyanúgy megy tovább, kis hőemelkedés nem tesz semmit. De most olyan szinten rázott a hideg, hogy előbb vettem be a gyógyszert, és csak utána mértem: két Panadol után is 38,5. Ez még 3 napja volt, azóta fokozatosan jön lefelé. De az ízületi fájdalom, pontosabban a nyakam jobboldalán megjelenő, majd lefele végigfutó, belenyilalló érzés még most is jön. Most már nem fél percenként, nem minden egyes mozdulatra, de itt van még.

Ja, egy teljes doboz Neo Ciitran Max is elfogyott; egész konkrétan kimondhatjuk, hogy sz@rt se ért. (Pedig a normálnak is szokott lenni egész jó hatása.) Mondhatná az ember, hogy á, az egy placebo… dehát a placebónak épp az a lényege, hogy bár nincs benne valós hatóanyag, mégis használ.

Hírdetés

Le kellett mondani a fodrásznál is az időpontot, de legalább kaptam tőle tuti tippet, ami minden egyes vendégénél bevált. Gyömbért kell rágni nyersen (sokat), kellemetlen, de ki kell bírni, meg is lehet szokni, de legalább 5 percig nem szabad ráinni, hogy tisztítsa ki a nyálkahártyát, légutakat… Mellette napi két magnézium és szintén két Calcium Sandoz pezsgőtabletta. És kamilla, hársfa és csipketea összekeverve, ebből minimum 5-6 litert meg kell inni, hogy egész nap pisiljek, már a fülemen jöjjön ki, de még-még, inni, hogy mindent kihajtson. És másnapra kutya bajom se lesz. Hát, úgy hugyozok egész nap, mint egy versenyló, ez stimmel. De én vagyok az az egyetlenegy vendége, aki kivétel… Persze, lehet, hogy ha nem követem ezt a „kúrát”, még szarabbul lennék.

Miért nem megyek orvoshoz? – hangozhat a jogos kérdés. Ünnepek voltak, rendelők zárva… meg hát az ember először nem nagyon foglalkozik egy kis megfázással, influenzával. C-vitamin, D-vitamin (esetleg Neo Citran vagy Coldrex), oszt’ majd elmúlik. Amikor csak nem múlt el, és nagyon-nagyon szarul voltam, még az ügyelet is felmerült, de gondoltam, basszus, lehet, hogy covidos vagyok, bedugnak 10 napra valami karanténba, és hiába leszek már rég tök jól, még mindig nem mehetek majd sehova. Úgyhogy inkább hozattam egy Covid-tesztet… és negatív.

De tényleg, normális ez? Hogy egy-két évente valami új kórokozó gyötri emberek millióit? OK, most kár nem pánikolunk be nem zárjuk le az egész világot, át kell esni rajta, eddig is voltunk betegek… De tesztelik az emberiséget, hogy mennyit bírunk? És ha igen, kik? A gyógyszeripar, a világelit, a gyíkemberek…? Nehéz nem gyanakvóvá válni. Minden esetre ma már elmegyek orvoshoz. Ti pedig írjátok meg kommentben, mit gondoltok, illetve kinek milyen hasonló „betegség-élményei” vannak a közelmúltból…

Jeszenszky Zsolt – www.pestisracok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »