A kérdés természetesen csak elméleti, hiszen az egyik létezik, a másik már nem… ööö, vagy nem is egészen így van?? Fábry Sándor mondta 2007 elején a „Nap-kelte” című műsorban az SZDSZ-ről, hogy „a 16 éves magyar demokrácia legkártékonyabb formációja”. Puzsér Róbert pedig 2018 elején, a „Sznobjektív”-ben sorolta fel Fodor Gábornak a „Magyar liberális elit 10 főbűnét”. A bűnök közül három is a posztkommunistákkal kötött különféle szövetségekhez kötődik: az egyik a hazudozó Gyurcsánnyal (2006), a másik Medgyessyvel, a besúgók főnökével (2002), a harmadik pedig a pufajkás Horn Gyulával (1994).
Ezek valóban vállalhatatlan konkrét lépések, és szembe mennek mindazzal, amit az SZDSZ látszólag vallott (valójában csak kifelé kommunikált), így teljesen megtévesztette, konkréten hülyére vette a választóit. De ezek a szövetségek valójában csak a felszínt jelentették. Az igazi, mély szövetség még csak nem is a Demokratikus Chartával köttetett, amivel az SZDSZ 1991 szeptemberében kiengedte a kommunista utódpártot a politikai karanténból, végleg legitimálva ezzel a Nyugat előtt. És még csak nem is a demokratikusan megválasztott MDF-kormány megdöntését célzó taxisblokáddal (amely a Fidesz eltávolodását is hozta az SZDSZ-től, Orbán Viktor ugyanis kijelentette, hogy „államcsínyben nem veszünk részt”).
Az állampárt emberei ugyanis felismerték, hogy az elkerülhetetlenné vált demokratizálódási folyamatban, egy esetleges MDF-győzelem esetén végleg kiszorulnak a hatalomból. Így lett az SZDSZ-ből nagyon is tudatosan a legharsányabb antikommunista párt, miközben a vezetői, korábbi – sok esetben baloldali elhajló, maoista, stb. – „ellenzékiek” már réges rég kiváló viszonyt ápoltak az MSZMP prominenseivel, legelsősorban Aczél Györggyel. Már akkor rájöttek ugyanis, hogy a kultúra, az oktatás birtoklásával a politikai gondolkodást is uralhatják. S bár a kormányzati-végrehajtói hatalmat váratlanul, csoda folytán valóban az MDF-vezette jobboldal szerezte meg, nem csak a kultúrpolitika terén maradt minden más hatalom a baloldal kezében, de a bíróságok, állami erőszakszervezetek és a gazdaság terén is. A rendszerváltást megelőző „spontán privatizáció” nagyon is tudatosan zajlott, s az új „tőkések” közül nagyon sokan az SZDSZ sorait erősítették.
Az SZDSZ tehát konkrétan tönkretette a rendszerváltást, miattuk siklott ki az átalakulás. De persze számos további kárt is okoztak. Lejáratták a zsidóságot ért valós tragédiákat az állandó riogatással, a „barnaesőzéssel”, a holokausztkártya rongyosra játszásával. A kultúrpolitika részévé tették a gagyit, Friderikusszal, a PaDöDő-vel; nyakló nélkül kiszolgálták a multinacionális érdekeket; tagadták a gazdasági válságot, és általában részt vettek a rossz gazdasági döntések meghozatalában – miközben végtelenül büszkék voltak a „szürkeállományukra”, s gőgös, lekezelő nagyképűséggel érzékeltették, hogy rajtuk kívül mindenki más hülye, provinciális, mucsai.
Mindeközben az egyre inkább identitását vesztő, jólétben elkényelmesedett nyugati világban burjánzó devianciáinak hazai meghonosodását, majd terjedését is nagyban segítette az SZDSZ, sőt, motorja volt ennek. A kereszténység és a keresztény kulturális hagyományok kigúnyolása, a spirituális nihilizmus itthon mind-mind az ő áldásos tevékenységük eredménye, csakúgy, mint a drogfogyasztás viharos terjedése, a szexuális aberrációk felemelése; általában a normalitás folyamatos relativizálása. És mindehhez a folyamatos politikai radikalizálódás, a fennálló renddel szembeni mindenkori lázadás szítása. A cél egyértelmű: a társadalom szövetének oly mértékű fellazítása, hogy megszűnjön annak természetes védekezőképessége, és az általuk vallott utópisztikus, kozmopolita elveket könnyen az emberekre lehessen kényszeríteni. Sőt, kényszeríteni se kelljen, hanem önsorsrontó módon, maguk akarjanak tudtukon kívül kiszolgáltatottak lenni. S mindezt úgy, hogy közben a globalista gazdasági elit (melynek ők szerves részei) a minden módon kiszolgáltatott, érdekérvényesítésre képtelen tömegek fölött könnyedén uralkodhasson.
A hagyományos társadalmak szétverésének kiváló eszköze egyrészt a migráció, a keveredés, a lehetőleg minél agresszívabb, életerősebb idegen kultúrák egyre intenzívebb térhódítása, másrészt pedig mindenféle – valós és kitalált – kisebbségek fellázítása a többség ellen. Utóbbi elsősorban a folyamatos viktimizálás, az „áldozatkultúra” erősítése által. Minél több kisebbség hiszi azt, hogy őt elnyomják, annál jobban lehet őket folyamatosan kijátszani nem csak egymás, de elsősorban a többség ellen. Ha pedig kevés a kisebbség (cigány, néger, meleg, stb.), akkor majd csinálunk újakat; így született a 71 (vagy ki tudja, épp mennyinél tartunk) gender is. És így lesz szép lassan minden és mindenki ellenség, ami és aki bármilyen módon is a hagyományos, évezredek óta működő életformához, a nemzeti léthez, a normalitáshoz kötődik. És ahogy egyre többen válnak részesei vagy valamilyen vélt kisebbségnek és lázadnak az „öreg, fehér, keresztény, hetero férfiak” ellen, vagy egyszerűen csak beszippantja őket a nagyvárosok nihilista, az élet kihívásaira valós választ, lelki békét adni képtelen életformája, úgy válik egyre könnyebbé a tömegek fölötti uralom, katonai eszközök vagy fizikai erőszak szükségessége nélkül is. Ahogy elnézzük ma a világot, a tech-cégek korlátlan hatalmát, a velük szimbiózisban élő baloldali politikai- és médiaelit dominanciáját, egész jól sikerült a meló.
Olyannyira, hogy az SZDSZ, pont mint ahogy a jó kommunista, nem is szűnt meg, csak átalakult. Ahogy kicsit a világ is. 1-2 évtizeddel ezelőtt, az SZDSZ fénykorában még „csak” azt homofóbozták le, aki nem értett egyet azzal, hogy a homoszexualitás teljesen normális dolog, és az orientáció pusztán alma-körte közti választás – ma már azt fenyegeti jogi procedúra, aki az ezen a héten, gyermeki útkeresése során épp Barbie-babával játszó, 7 éves kisfiú nemváltó műtétét szeretné megakadályozni. Akkor még az volt a küldetés, hogy le kell járatni a rendfenntartó szerveket – ma már az, hogy füstbombával kell dobálni őket. Korábban még csak szét kellett rombolni a családokat (és magát a fogalmat) – ma már hivatalosan családnak kell nevezni mindenféle elmebeteg alternatívákat, legyen szó azonos neműekről, állatokról, képzeletbeli lényekről vagy csillárokról. (Igen, ment már hozzá nő Amerikában a csillárjához.) Akkor még csak jogok kellettek az „elnyomott” kisebbségeknek – ma már jóvátétel, kvóták, pozíciók, hatalom. Régebben még csak elfogadtatni akarták az abnormálisat, szabadon beszélni róla – ma már jogi és fizikai eszközökkel elhallgattatni azokat, akik ellent mernek mondani. A magukat liberálisnak nevező, valójában abszolút bolsevista ideológiákat és módszereket valló, a világ totális felforgatását kívánó, hataloméhes utópisták érdemben tehát nem változtak. Ugyanazokat a törekvéseket képviselik ma is, mint 10-20 éve, csak „továbbfejlesztett” változatban. Esetleg új néven, új szervezeti keretek között, de ugyanazt mondják, felturbózva.
Mindössze szintet léptek tehát. Az elmebaj, az irány és a kártékonyság nem változott. Ha ma lenne SZDSZ, pontosan ugyanolyan lenne, mint a Momentum. A Momentum nem az SZDSZ utóda. A Momentum maga AZ eszdéesz.
Jeszenszky Zsolt – www.pestisracok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
