Jeszenszky Géza méltatta az Európa-párti Jobbikot

Jeszenszky Géza méltatta az Európa-párti Jobbikot

Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter és nagykövet a Jobbik-Konzervatívokról elmondta, nagy örömmel látja, hogy ez a párt, irányzat és politikai közösség már leszámolt a régi radikális múltjával. Erről a történész-diplomata az „Európa a Jövőnk Egyesület” kerekasztal-beszélgetésén fejtette ki meglátásait meghívott előadóként.

Az Antall-kormány volt minisztere elismerte, a Jobbik jelenleg jó irányba tart, majd az Orbán-kormányt bírálva gondolatmenetét úgy folytatta:

Ugyanakkor rettenetesen fájdalmas az, hogy a mai kormányzat szó szerint azokat a gondolatokat vallja, azt a koncepciót, amit én, és azért nagyon sokan akkor elutasítottunk az akkori Jobbik esetében.

A politikai és diplomáciai tapasztalattal bíró Jeszenszky úgy véli, igaza van azoknak a hazai és külföldi megfigyelőknek, politikusoknak, akik azt mondják, hogy

„a Fidesz nem egy konzervatív párt, nem egy jobboldali párt, hanem egy szélsőséges, radikális, Nyugat-ellenes párt. Oroszbarát, Kína-barát, és a kormány sajnos ezt képviseli”

Hírdetés

– tette hozzá Jeszenszky Géza.

Ismeretes, Jeszenszky Géza már tavaly ilyenkor is arról beszélt az Alfahírnek, hogy üdvözli az Antall József-i gondolat újbóli megjelenését a magyar politikában. Emellett rögzítette, a kormányfő hiába hamisítaná meg a történelmet, Orbán Viktor letért az Antall József által kijelölt útról, és kelet felé fordult. Azt is aláhúzta, hogy nemzeti tragédia lenne, ha most Magyarország ki akarna lépni a nyugati blokkból.

(Borítókép: Jeszenszky Géza az Európa a Jövőnk Egyesület kerekasztal-beszélgetésén 2024. 03. 02-án – Béli Balázs/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »