Jeszenszky esete a vizes lepedővel 

Jeszenszky esete a vizes lepedővel 

Bayer Zsolt a blogján korábban remekül bemutatta az úgynevezett „egyrészt-másrészt” megnyilatkozó értelmiség prototípusát.

Ők azok, akik mindig ködösen, kétértelműen fogalmaznak – egyrészt a kormánynak vannak jó intézkedései, másrészt viszont aggasztó, amit a kormány számos területen művel.

Ilyenek ők, akik természetesen és eredendően a Polgári Magyarország kizárólagos letéteményesei. Számos közéleti személyiséget tudunk felsorolni, akik bele tartoznak ebbe a korántsem dicsőséges halmazba, Mellár Tamástól, Chikán Attilán és Gémesi Györgyön át, egészen Bod Péter Ákosig.

Na és persze Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere is tökéletesen beleillik az „egyrészt-másrészt” értelmiség ragadós, nyúlós masszájába. Jeszenszky ezúttal a Magyar Narancsnak adott mély, tényfeltáró interjút, amelyben korántsem meglepő módon, rá szándékozott húzni a vizes lepedőt az Orbán-kormányra.

Előkerült a kulturkampf témája is természetesen az interjút közreadó felület (Magyar Narancs) narratívájában, finoman beleszőve a diktatórikus módon beszántott Heti Válasz szívbemarkoló történetét. A beszélgetésben előkerültek a szokásos klisék is az egyenlőtlen választási rendszertől, a Fideszes médiatúlsúlyon át Orbán Nyugat-ellenességéig.

Hírdetés

Semmi meglepő, csak a szokásos, az ellenzéktől már hosszú évek óta megszokott mantra. Az egykori külügyminiszter azért a papagájként felmondott ellenzéki tételmondatok mellett sietett leszögezni eléggé leegyszerűsítve az ideológiákat, hogy ő világ életében centrista politikus volt, mert szerinte a jobboldalt a nyilasok, a baloldalt pedig a kommunisták kompromittálták.

Bizony ők a sértett, „egyrészt-másrészt” értelmiségiek, már csak ilyenek.

Pestiesen szólva: se hidegek, se melegek, azaz langyosak. Langyosan pedig valljuk be nem csak a sör szar rossz, az ájtatos, álszent duma is.

Csépányi Balázs

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »