A jeruzsálemi vallási elöljárók újra elítélik az Örmény Patriarkátus elleni igazságtalanságot, és azonnali beavatkozást sürgetnek – tették közzé a szeptember 26-án, pénteken megjelent nyilatkozatukban, Ámosz próféta tanítására hivatkozva: „Mint a víz, áradjon inkább az igazság; mint a sebes patak, az igazságosság.” (Ám 5,24)
Felidézik, hogy ez év február 19-én a jeruzsálemi pátriárkák és egyházi elöljárók szolidaritási nyilatkozatban biztosították támogatásukról a jeruzsálemi Örmény Ortodox Patriarkátus vezetőit, akiknek izraeli bírósági tárgyaláson kellett részt venniük a jeruzsálemi önkormányzat által kiadott igazságtalan végrehajtási határozat miatt.
A jeruzsálemi önkormányzat azzal fenyegette ugyanis az Örmény Patriarkátust, hogy elkobozza és aukcióra bocsátja a javaikat, hogy azzal törlesszék az elmúlt évtizedekben felgyűlt adótartozásukat. A patriarkátus vitatja az önkormányzati adó tőlük követelt összegét és kiszámításának módját.
Később ezt a bírósági tárgyalást lemondták, abban a reményben, hogy méltányos megoldást találnak az ügyben. Sajnálatos módon most új meghallgatási időpontot tűztek ki szeptember 29-re, így az Örmény Patriarkátus tulajdonában lévő vagyontárgyak jogtalan lefoglalásának veszélye pontosan annyira fenyeget, mint hét hónappal ezelőtt.
Az egyházi vezetők csatlakoznak az Örmény Patriarkátus felhívásához, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hivatala avatkozzon közbe, és sürgesse az illetékes hatóságokat a jelenleg zajló jogi eljárások felfüggesztésére, valamint annak biztosítására, hogy az ügyben folytatott további megbeszéléseket a megfelelő fórumokra utalják. „Úgy véljük, hogy csak ilyen módon lehet megfelelően védeni az Örmény Patriarkátus jogait, valamint a Szentföldön élő összes többi keresztény közösség jogait” – kérik nyilatkozatukban a jeruzsálemi pátriárkák és egyházi elöljárók.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


