Jelentősen átalakítja a szülészeteket a kormány – a nap hírei

Jelentősen átalakítja a szülészeteket a kormány – a nap hírei

Újra lehet támogatást igényelni illegális hulladéklerakók felszámolására. Oroszországban hivatalosan is Vlagyimir Putyin nyerte az elnökválasztást.

Jelentősen átalakítja a szülészeteket a kormány – írja a hvg360. A tervezet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges 2003-as miniszteri rendeletet módosítaná azzal, hogy az eddigi II. és III. szint mellé létrehozná az I-es szintű szülészeti ellátást is. Ezek lényegében olyan osztályok lennének, ahova csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének a nők.

25 pontban foglalta össze az új ügyeleti rendszer problémáit a Magyar Orvosi Kamara háziorvoscsoportja – írja a Népszava. A testület a többi között kiemeli: harmadával kevesebb ügyeleti pont működik, ami hosszú várakozást okoz. Lassúak az orvosok által használt informatikai szoftverek és eszközök. Gyakori az is, hogy balesetekhez, vagy eszméletlen beteghez alapellátási ügyeleti autót küldenek ki, mert nincs elég esetkocsi a környéken.

1.451 milliárd forintnyi, nem konszolidált adózott eredményt ért el a magyarországi bankszektor tavaly, ezzel sikerült megháromszorozni a 2022-es teljesítményt – ismertette az MNB. A jelentésből kiderül, hogy a bankok nem konszolidált hitelállománya tavaly a korábbiakhoz képest 5 százalékkal nőtt, miközben betétállományuk 1 százalékkal visszaesett.

Újra lehet támogatást igényelni illegális hulladéklerakók felszámolására. A környezetügyért felelős államtitkár elmondta: a Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű, pályázaton az önkormányzatok maximum 75-, az egyházi jogi személyek 50-, a civil szervezetek 35-, míg a gazdálkodó szervezetek 30 millió forintot igényelhetnek. önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is. Jelentkezni március 27-én éjfélig lehet.

Adategyeztetés miatt keresi meg ügyfeleit az MVM Next. Az ellenőrzéshez személyi igazolványra és lakcímkártyára, valamint villany- és/vagy gázszámlára van szükség. Az egyezetetés e-mailben vagy az MVM-es weboldalon történhet, Budapesten és Pest vármegyében pedig személyesen is.

Oroszországban hivatalosan is Vlagyimir Putyin a választások győztese, és megkezdheti 5. elnöki ciklusát. A hivatalban levő elnök megkapta a voksok 87 százalékát. A választási részvétel 70 százalék feletti volt. Az orosz elnök a különleges ukrajnai hadművelet teljesítését nevezte egyik legfőbb céljának. Több európai ország vezetője és az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is úgy vélte, hogy az orosz elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes.

Hírdetés

513 millió eurónyi támogatást oszt szét az Európai Unió több tüzérségi lőszergyár között – írta a Defense News-ra hivatkozva a portfolio.hu. A cél, hogy gyorsítsák a lőszergyártás és lőszerbeszerzés ütemét. A nyertesek listáján 2 magyar cég is szerepel: a Rheinmetall és az N7 Holding.

Elfogadták az Európai Békekeret 5 milliárd eurónyi értékű bővítését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. Szijjártó Péter az európai uniós külügyi tanács üléséről elmondta: Magyarország tartózkodott, és továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terheket vállalnunk az ukrajnai fegyverszállításokból. A ránk eső 50 millió eurót be kell fizetni, de annak felhasználási célját a magyar kormány határozhatja meg.

Tartós békét garantáló megállapodást sürgetett Azerbajdzsán és Örményország között a Bakuban tartózkodó NATO-főtitkár. Jens Stoltenberg arról is beszélt, hogy az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának további humanitárius segítségre van szüksége.

Izrael éhínséget idéz elő a Gázai övezetben, a lakosság kiéheztetését háborús fegyverként használja – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell Brüsszelben, az Európai Humanitárius Fórumon úgy fogalmazott, hogy: a Gázai övezet nemcsak több ezer palesztinnak, hanem „a humanitárius jog elveinek temetője” is. Eközben 5 órán át tartó heves tűzharc zajlott a Gázai övezet északi részén fekvő Sifa kórházban az izraeli hadsereg és az iszlamista Hamász között.

Magyarország kész a továbbiakban is hozzájárulni a nemzetközi humanitárius erőfeszítésekhez – jelentette ki külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az Európai Humanitárius Fórum megnyitóján. Szijjártó Péter elmondta, hogy hazánk tavaly már nagyjából 70 millió eurót fordított segítségnyújtásra világszerte.

Szlovákiában visszalépett az államfőjelöltségtől Andrej Danko. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke a döntést a választói preferenciák alakulásával, illetve azzal indokolta, hogy ilyen módon szeretné megelőzni, hogy a nemzeti-konzervatív erők szétforgácsolódjanak.

A horvát alkotmánybíróság szerint Zoran Milanovic államfői minőségében nem lehet jelölt az április 17-i parlamenti választásokon. Hacsak le nem mond pozíciójáról. A horvát államfő gengsztereknek nevezte az alkotmánybíróság tagjait, az állásfoglalást puccsnak minősítette, és összefogásra szólított fel a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség ellen.

Május 1-ig lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »