Jelenleg is rács mögött Farkas Flórián fia

Jelenleg is rács mögött Farkas Flórián fia

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte decemberben a bíróság Farkas Flórián miniszterelnöki biztos fiát – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Szolnoki Törvényszék megerősítette értesüléseinket, és azt is közölte: F. F.-et büntetése mellett 3 évre eltiltották a közügyektől, s egyúttal elrendelték a vele szemben korábban garázdaság vétsége miatt kiszabott hét hónap – két évre felfüggesztett – fogházbüntetés végrehajtását is. Úgy tudjuk, hogy Farkas Flórián fia rendőrökkel keveredett összetűzésbe, ám mivel már korábban is volt problémája a hatóságokkal, letöltendő büntetésre számíthatott. Értesüléseink szerint a miniszterelnöki biztos fia a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei börtönben tölti büntetését, ezért a büntetés-végrehajtási szervezet kommunikációs főosztályán keresztül interjút kértünk tőle, azonban a megkeresésünket elutasította.

Farkas Flórián fia egyébként zenével foglalkozik, és a hivatalos Facebook-adatlapja szerint fényűző életet él, nem veti meg az éjszakai életet sem. Az énekes gyakran pózol luxusautókkal, és fényképei alapján a tengerparti nyaralásoknak is hódol.

Harminc év

Ismert, Farkas Flórián ellen is indult korábban büntetőeljárás, sajtóhírek szerint pedig vádat is emeltek ellene, ám köztársasági elnöki kegyelmet kapott a cigány politikus. A bűnügy dokumentumait harminc évre titkosították. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy hamarosan ismét elérnek a hatóságok Orbán Viktor kinevezettjéhez.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ugyanis hivatali visszaélés miatt folytat nyomozást az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ). Bár egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás, úgy tudjuk, éppen Farkas Flórián felvetődött szerepe miatt jár el kizárólag a KNYF. Az eljárás egy januári sajtótájékoztatón lejátszott hangfelvétel miatt indult, amely alapján a miniszterelnöki biztos legalább hat képviselővel kötött féléves időtartamra „munkaszerződést” havi 350 ezer forintos fizetéssel. Farkas cserébe azt várta, hogy a képviselők az azóta már lemondott elnökkel, Hegedüs Istvánnal szemben politizáljanak.

Háttérből irányít

Bár a miniszterelnök bizalmi emberének hivatalosan nincs köze az ORÖ-höz, a Romnet.hu portál tegnap újabb bizonyítékot ismertetett, amely szerint Farkas Flórián irányítja a háttérből a milliárdos adósságok és nyomozások miatt megbénult roma szervezetet. A portál birtokába került egy vélhetően titokban rögzített, februárban készült hangfelvétel, amelyen a romaügyi biztos tart „eligazítást” a cigány képviselőknek. Farkas egyértelműen adja tudtára a politikusoknak, hogy ő irányít: „Mi adjuk a hivatalvezetőt, a gazdasági vezetőt, senki nem tud ugrabugrálni, semmit nem engedünk meg” – mondta. Leszögezte azt is: „semmilyen döntés nálam nélkül (sic!), az elnökség nélkül nem indulhat.” A miniszterelnöki biztos egyben kilátásba helyezte visszatérését az ORÖ élére. – Ha nekem vissza kell jönni azon az áron, hogy rehabilitálva legyen a cigány politika, az országos cigány önkormányzat, akkor az elnöknek le kell mondania – közölte.

A Fidesz cigány politikusa ezt törvénymódosítással képzeli el, ami lehetővé tenné az érvényes összeférhetetlenségi szabályok kiküszöbölését. Mint mondta, az „összeférhetetlenségi kiiktatásra” vonatkozó törvénymódosító javaslatot Farkas Félix parlamenti roma nemzetiségi szószóló fogja beterjeszteni „valamilyen szinten” az Országgyűlés elé. Úgy döntött, hogy az ORÖ-t érintő ügyekről a jövőben a sajtóval csak Farkas Félix parlamenti szószóló tarthatja a kapcsolatot. „Nem lesznek pufogtatások, mert ami rám borult negatívum, azt csak pozitív MTI-közleményekkel lehet kompenzálni” – magyarázta Farkas Félix megbízatását a miniszterelnöki biztos.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »