Jégtáblák között úszta át a Tiszát és fontos figyelmeztetést mondott Schirilla György

Jégtáblák között úszta át a Tiszát és fontos figyelmeztetést mondott Schirilla György

A százak által várt show-t sajtótájékoztató előzte meg a Barack Hotelben, ahol Schirilla György Tóth János polgármesterrel és Halápi Sándor történelmikerékpár-világbajnokkal beszélgetett és válaszolt a sajtó kérdéseire – írja a BAON. A sportoló először úszott Tiszakécskén, a beszélgetésben kiemelte, hogy ritkán tapasztalható olyan mértékű támogatás, amelyet az önkormányzat és a helyiek részéről kapott.

Tóth János elmondta, hogy ez az összetartó és támogató hozzáállás az ókécskei mentalitásban gyökerezik. Schirilla Györgytől megtudhattuk, hogy édesapja 20 évvel ezelőtti halála óta viszi tovább örökségét a téli úszásokkal, és eddigi mintegy 200 téli úszására, köztük a szombatira is, mint élete fontos részére tekint.

A „Nemzet Rozmárja” hangsúlyozta:
készületlenül életveszélyes a téli úszás, a nulla fokos víz rövid időn belül végzetes lehet.

Hírdetés

Felkészülésében legfontosabb a rendszeresség, minden reggel úszik a jeges Dunában és gyakran fut, ami erősíti a szívet, valamint esténként hideg vízben fürdik. Ha edzetlenül próbálkozna valaki hasonló mutatvánnyal – mint mondta –, nem egészen egy perc múlva sokkos állapotba kerülne a teste és megfulladna.

A merülés előtt Schirilla György futva tette meg a hotel és a vízpart közötti távot, hogy bemelegedjen és hőtartalékot képezzen, így ugyanis egy-két perccel tovább maradhat a nulla fokos vízben, mintha csak normál testhőmérséklettel lépett volna bele.

A parton már néhány százan várták. A sportolót a város által biztosított motorcsónakkal vittek be a folyó közepére – a rendőrség a part állapota miatt nem javasolta a teljes átúszást –, innen ereszkedett a vízbe.

Mellúszással indult a part felé, a nézők biztatták, de gyakran a „nem hideg a víz?” kérdés is elhangzott. Schirilla György körülbelül három-négy percet töltött a vízben, partraszállás után megfürdött a hóban. A túl gyors felmelegedés halálos lehet, ezért mindig ezzel kezdi a visszatérést, de elmondta, hogy mintegy
negyedóra múltán külső segítség kell ahhoz, hogy visszanyerje eredeti testhőmérsékletét,
mert a test ilyen hűlés után magától nem tudja azt visszaállítani.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »