„Jegesmedve“ – lesen a pandémia idején

„Jegesmedve“ – lesen a pandémia idején

A Komáromi Extrém Sportok Klubja 2012 óta ilyentájt szokta megrendezni a „jegesmedvék“ nagyszabású Vág-úszását. A lassan lecsengő ünnepi időszakban a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések meghiúsították a hideg vízben úszás híveinek csoportos téli fürdőzését, ám Ryšavý Boldizsár főszervező reméli, hogy arra később sor kerülhet, akárcsak a Duna folyó hagyományos átúszására.

„Miután a médiából tudomást szereztem arról, hogy egyre több városban élnek a hideg vízben úszás lehetőségével, kilenc évvel ezelőtt kiötlöttem, hogy Komáromban, a „vizek városában“ többedmagammal együtt szintén kipróbálom a fagypont körüli hőmérsékletű vízben lubickolást. Olyanban 2012-ig még sosem fürödtem, ahogy a kezdeményezésemhez csatlakozó klubtársaim sem. Mivel a gútai „rozmárok“ e téren már több éves tapasztalattal rendelkeztek, mentorként őket hívtuk meg az első Vág-úszásunkra. Szívesen társultak hozzánk, s azóta rendszeresen együtt úszkálunk vagy náluk, vagy nálunk. E baráti társasághoz az évek során mások is csatlakoztak, s a decemberi-januári akcióink során általában két tucat „jegesmedve“ merészkedett be a vízbe“ – mondta el a Ma7.sk-nak Ryšavý Boldizsár klubelnök.

Hozzátette: a Vág-híd melleti nagy parkolóban szoktak gyülekezni, majd onnan a Vág folyóban úszták le az ajánlott 25 percet igénybe vevő 1 kilométeres távot, egészen a „spicc“ végéig. A biztonság kedvéért motorcsónakot is biztosítottak a helyszínre, hátha valaki rosszul lesz, s őt gyorsan ki kell menteni a vízből.

Hírdetés

„A hideg vízben úszásra odahaza hidegvizes zuhanyozással is lehet rendszeresen edzeni, hogy ahhoz az emberi szervezet kellőképpen hozzászokjon. A Vág-úszás befejezése után mindenkit mindig kellemes, mámoros érzés kerített hatalmába, amikor egy ideig nem szoktunk fázni. Majd a vacogás következett, amely során a szervezet igyekezett felmelegíteni önmagát. Persze, forró védőitalként a tea vagy a forralt bor is ajánlható. Ez a sportág nincs életkorhoz kötve, olyan gyerekek is akadtak, akik pár percig szintén megmártóztak a hideg vízben, majd fokozatosan egyre edzettebbé válhatnak“ – magyarázta a főszervező.

Az eseményt kísérő programokkal is szokták színesíteni a szervezők, akik például motoros paragliding bemutatóval készültek, miközben finom gulyással vendégelték meg a szemlélődőket.

„Megalapítottam a Harcosok Klubját, és hiánypótlásként, a Várút 22. szám alatt sportcsarnokot alakítottam ki a különféle küzdősportok műveléséhez. Azután csatlakoztak hozzánk a breakesek, s a csarnokunkban végre a keresztlányom fia is méltó körülmények között készülhetett fel a nemzetközi breakversenyekre. Továbbá edzési lehetőséget biztosítottunk a gimnasztika híveinek is, mert semmiféle jó kezdeményezés elől nem zárkózunk el. Részben önerőből, részben pedig anyagi támogatásokból villanyárammal, földgázzal és ivóvízzel is elláttuk a csarnokunkat, ahol a nyílászárók cseréje is esedékes“ – árulta el Ryšavý Boldizsár. Sokadmagával együtt reméli, hogy a járványügyi helyzet javulása után majd megtarthatják a napokban elmaradt Vág-úszást és a tavaly április elsejére időzített, majd a koronavírus-járvány miatt meghiúsult Duna-átúszást is. A „jegesmedvék“ addig sem alusznak téli álmot, ahelyett egyénileg tartják magukat jó formában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »