Jean Asselborn luxemburgi miniszter szerint kóros elváltozás, értéktumor vagyunk

Jean Asselborn luxemburgi miniszter szerint kóros elváltozás, értéktumor vagyunk

Jean Asselborn szerint az Európai Uniónak semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó „kóros elváltozást”: különösen a magyar választások után „Németországnak és Franciaországnak, illetve minden, nem közönyös tagországnak, az európai egyezmények alapján gyorsan és határozottan semlegesítenie kell ezt az értéktumort” – fogalmazott a Die Welt című német napilap által hétfőn megszólaltatott luxemburgi miniszter.

Asselborn kijelentette, hogy az egységes Európa nem azért jött létre, hogy szabad folyást hagyjon a kormányokban a nacionalista ideológiáknak, hanem hogy ne ismétlődjenek meg a huszadik század első felének pusztításai, amit szerinte kizárólag a közös értékeken alapuló unió szavatolhat tartósan.

Asselborn aggódik

A miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország és Lengyelország után máshol Kelet- és Közép-Európában vagy akár egy nagy uniós alapító tagországában is „kedv támadhat” az értékek megváltoztatására és rémhírek terjesztésére.

Jean Asselborn szerint az Európai Unió alapvető fontosságú döntés előtt áll Magyarországgal kapcsolatban. „Vagy hagyja az EU (érvényesülni) az orbáni logikát, prioritásként tekint a tömeges migráció jelentette veszélyre és a keresztény értékek felbomlására, ami ellen védekezni kell, vagy megállítja ezt a hallatlan rémhírterjesztési kurzust, és kiáll az emberi értékek, a közösség és a béke Európai Uniójáért.” A luxemburgi diplomácia vezetője szerint Magyarország valós problémája nem a néhány száz menekült bevándorlása, hanem az egyre több fiatal kivándorlása Magyarországról az EU más tagországaiba.

Hírdetés

Az eredmények magukért beszélnek

A 2018. április 8-i parlamenti választás a Fidesz–KDNP ismételt kétharmados győzelmét hozta. Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottsága alapján a Fidesz–KDNP 48,51 százalékos eredményt ért el, a Jobbikra a választópolgárok 19,51 százaléka voksolt, az MSZP–Párbeszédre 12,33, az LMP-re 6,9, a DK-ra 5,58 százalék. A kormánypártok – a 106 egyéni választókerületből 91-ben győzelmet elérve – összesen 133 országgyűlési mandátumot szereztek, a Jobbik 26, az MSZP–Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

Szijjártó: Érdektelen, mit mond Asselborn

A luxemburgi külügyminiszter nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért érdektelen, hogy mit mond – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.

MTI

The post Jean Asselborn luxemburgi miniszter szerint kóros elváltozás, értéktumor vagyunk appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »