Alfred Hitchcock filmrendező 1899. augusztus 13-án született, művészi hitvallását tömören, de érzékletesen fogalmazta meg: „El kell érni, hogy a néző a lehető legjobban szenvedjen.” A filmtörténet olyan klasszikusai fűződnek a nevéhez, mint a Psycho, A Manderley-ház asszonya, a Hátsó ablak, a Szédülés vagy a Madarak. Ő volt a rendező, aki minden filmjében megjelent, hol gyalogosként, hol utasként.
Alfred Hitchcock, aki egy londoni zöldségkereskedő harmadik gyermeke volt, eredetileg mérnöknek tanult, a filmmel feliratok tervezésén keresztül került kapcsolatba. Gyorsan rátalált a feszültség fokozásán alapuló, borzongató thriller műfajára, ihletet gyakran a gyilkossági ügyek bírósági tárgyalásaiból merített. Ő maga az 1927-es A titokzatos lakót tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”, amelyben a későbbi thriller legtöbb jellegzetessége fellelhető. Sose bánta, hogy korábbi munkái elvesztek, maga is rossznak tartotta egyiket-másikat.
Zsarolás címmel 1929-ben ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet, majd olyan, mára legendássá vált alkotásokat forgatott, mint Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok vagy a Londoni randevú. 1939-ben Hollywoodba hívták, az amerikai állampolgárságot 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
Hitchcock mintegy félszáz filmje három fő téma köré rendeződött. Az első: egy ártatlanul megvádolt embernek a megmeneküléséhez meg kell találnia a valódi tettest (39 lépcsőfok, Idegenek a vonaton, Őrület, Észak-északnyugat). A második: a férfit egy bűnös asszony elcsábítja, majd tönkreteszi vagy megmenti (Zsarolás, A Manderley-ház asszonya, Szédülés). A harmadikban a gyakran pszichopata gyilkos személyére csak a cselekmény kibontakozása során, lassan derül fény (A gyanú árnyékában – ezt nevezte kedvenc filmjének, Hátsó ablak, Psycho). A sorból kilóg a Madarak, az ismeretlen okokból az emberre támadó állatok motívuma később sokak fantáziáját megihlette.
A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket (Tippi Hedren, Grace Kelly, Kim Novak), mert úgy tartotta: „a szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok”.
Alfred Hitchcock újságot olvas Sarah nevű kutyájával (Fotó: MTI/CP)
Életművéből a legtöbben a Psycho zuhanyozós jelenetére emlékeznek, amelyben Janet Leigh-re újra meg újra lesújt az Anthony Perkins által megformált gyilkos kése. A mindössze három percig tartó hátborzongató jelenetet egy hétig forgatták, és ötven vágás szerepel benne, a legtöbb rendkívül közeli kép, de a gyilkos fegyver nem is érinti az áldozat testét. (A legenda szerint azért, hogy a sikolyok élethűek legyenek, a színésznőre hideg vizet eresztettek.)
A filmtörténet első olyan filmjére, amelyben a főszereplőt már az első félóra után kegyetlen módon megölik, a korlátozott költségvetés miatt – Hitchcock maga volt a producer is – a rendező nem nagynevű sztárokat szerződtetett. A fekete-fehér alkotást 1998-ban Gus Van Sant neves szereplőgárdával, színesben, kockáról kockára újraforgatta, de ennek népszerűsége meg sem közelítette az eredetiét.
Hitchcocknak valóságos rögeszméje volt Freud, filmjeit telezsúfolta szimbólumokkal, fóbiákkal. A hatóságoktól nagyon tartott, mert kiskorában egyik csínytevése után apja egy rendőr barátjával néhány órára lecsukatta – a szabályokat ezután filmjeiben hágta át, hiszen így még „ölhetett” is büntetlenül. A nézőket ráhangolta a félelemre, a feszültség fenntartása érdekében új látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét, meglepő hanghatásokat alkalmazott.
Alkotótársként neves írókat is szívesen bevont a munkába, többek között Raymond Chandlert, Thornton Wilderzt és John Steinbecket is. De győzködte Hemingwayt és Vladimir Nabokovot is, hogy írjon neki. Az 1945-ös Spellboundhoz Salvador Dalí festőt is bevonta, hogy segítsen megalkotni a film bonyolult álomszekvenciáit.
A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként.
Legmegbízhatóbb tanácsadója felesége, Alma Reville volt. 1926-ban házasodtak össze, miután együtt dolgoztak a Famous Players-Lasky nevű produkciós cég londoni fiókjában. Reville később íróként, forgatókönyv supervisorként, vágóként és rendezőasszisztensként dolgozott Hitchcock korai filmjeiben.
Állítólag férje minden felvétel után Reville-re nézett, és megkérdezte, rendben volt-e. Hitchcock karrierje előrehaladtával felesége a háttérbe húzódott, továbbra is konzultált vele a kulcsfontosságú forgatókönyvekről, szereplőválogatásról és vágásról. Többször szerepeltette feleségét és lányát. Kedvenc története arról a rendezőről szólt, aki mindig panaszkodott, hogy legjobb ötletei éjszaka támadnak. Egyszer aztán papírt és ceruzát készített az ágyhoz, és reggel azt találta felírva, hogy „fiú beleszeret a lányba”.
A népszerű „Hitch”-et öt alkalommal jelölték a rendezői Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott, az amerikai filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett életműdíjjal „kárpótolta”. A díj átvételekor mindössze annyit mondott, hogy köszönöm, és még hozzáfűzte, hogy mindenkinek nagyon köszönöm, de akkor már kikapcsolták mikrofonját.
1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját, a következő évben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte. A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) örökös tagsággal járó életműdíjjal tüntette ki, szintén életműdíjat kapott az amerikai Lincoln Centertől, valamint az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA), és csillaga díszíti a Hírességek sétányát.
Helen Mirren (j) és Anthony Hopkins brit színészek megérkeznek a Hitchcock címû filmjük londoni bemutatójára 2012. december 9-én. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
Sir Alfred Hitchcock 1980. április 29-én halt meg Los Angelesben. 2012-ben életrajzi filmet forgattak róla, a legendás rendezőt Anthony Hopkins, feleségét Helen Mirren formálta meg. Néhány éve bejelentették, hogy bemutatják holokauszt-dokumentumfilmjét, amelyet eddig még nem láthatott a közönség. A Madarak 2016-ban – nyolcadik alkotásaként – az amerikai filmörökség része lett. A filmtörténet egyik legnagyobb rendezőjének arcképe bélyegen is megjelent.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
