Játsszunk házasságosdit!

Játsszunk házasságosdit!

– Kitaláltam egy tök jó játékot! Csináljuk azt, hogy te elmész dolgozni, én otthon maradok. Amíg nem vagy otthon, azt csinálok a lakással, amit akarok, és veszek majd bele mindenfélét a te pénzedből. Ingyen lakom nálad, nem fizetek lakbért, és ezt majd úgy indokoljuk meg, hogy “együtt” lakunk, egy lakásban, ami igazából a tiéd, de mostantól már azt mondjuk rá, hogy “a miénk”, mintha beleadtam volna én is néhány tízmilliót.

A kajáért se fizetek, van otthon minden, és ha valami nincs, azt majd te hozol nekem, én csak elküldöm a bevásárlólistát, te szépen elmész az idődből és a pénzedből bevásárolni, és ingyen házhoz szállítod. Amit hazahoztál, az onnantól az enyém, majd én kitalálom, hogy mi lesz a vacsora. Ezt nem úgy hívjuk, hogy én ingyen eszem, hanem hogy “főzök rád”. Ugyanígy a “mosok rád” meg azt jelenti, hogy te veszel egy mosógépet, veszel bele mosószert, fizeted az áramot, fizeted a javítást, ha elromlik, én pedig időnként megnyomom rajta a gombot, és ezzel az én cuccaim is mindig tiszták lesznek. Olcsóbb, mint a Bubbles. Szárítósat vegyél lécci, a faszom akar teregetni, ha nem szárítós, akkor add oda valakinek és vegyél egy másikat. Ne nyafogjál, hogy drága, erre van a félretett pénz, persze nem az, amit magamnak lopkodtam össze a tiédből, hanem amit minden hónapban elvettem spórolás címszó alatt! A nők jobban be tudják osztani a pénzt, és kuss.

Ó igen, mosogatógép is kell, mert a koszos edényt ugye te csak otthagyod az asztalon, holott kérhetném azt is, hogy mosd el, mert azt is megtennéd, mer szeretsz. De nem, hanem inkább vegyél még egy gépet, ami megcsinálja helyettem azt, amiért nekem utána hálás vagy. Ja, és porszívó is kéne, de akkor már lécci hadd ne én tologassam, én erre nem érek rá, olyan kell, ami magától körbemegy! A drágábbik, mert vettem a pénzedből ilyen nagy bolyhos szőnyeget a lakásodba, amiben mindig elakad, szóval ne valami filléres szart hozzál nekem haza, amelyiket utána kéthavonta javítani kell. Ha meg igen, akkor lécci intézd, én ezekbe nem akarok beleszólni, ezek ilyen pasidolgok. Én addig olvasgatni akarok.

Apropó, melyik az én szobám? Mármint amikor itthon vagy, mert egyébként az egész lakás az én szobám. Hol a gardrób? Melyik az a 16 négyzetméter, ahol a ruháimat tarthatom? Kurva sok ruhám van, te vetted nekem, csak nem emlékszel, mert nem voltál ott. Alap, hogy van egy kártyám a számládhoz, ugye most viccelsz? Te elveszed tőlem a karrieremet, én feláldozom érted a mindennapjaimat, hát még jó hogy a te pénzedből élek. És ideje lenne, ha az államnak is bejelentenénk mindezt, mert igaz ugyan, hogy az együttélésre is odaadják nekem a fél lakást, ha nagyon verem az asztalt, de mégiscsak jobb, ha az egészet megkapom és te kiköltözöl. Az autódat meg már régóta kinéztem magamnak. Ne hisztizz, majd veszel másikat, te egész nap dolgozol, neked könnyű!

Ja, és meg ne szólalj, hogy neked meleg étel kell mindig, amikor hazajössz, meg főleg amikor a szexre gondolsz, akkor nagyon vigyázz a szádra, mert az, hogy együtt vagyunk, semmire nem jogosít fel! Én egy független, erős nő vagyok. Majd ha én is akarom, akkor csinálhatjuk azt, ami mindkettőnknek jó, és akkor azt megköszönheted nekem, és imádhatsz cserébe, mert én óriási áldozatot hoztam érted. Miközben nekem ugye ingyen volt a dugás. Igen, ez ilyen. Nem értem, mi a baj, ha egyszer nekem ez így jó. Ha meguntam, arról majd tudni fogsz, ne aggódj. Na, akarod ezt?

– Öööööö…… igen.

– Te mekkora balfasz vagy, jóságos isten. Na mindegy, hát félre fogok kúrni melletted egy bántalmazóval, de ehhez egyrészt semmi közöd, másrészt ne csodálkozz, az egészet te okoztad, mert balfasz vagy. Itt írd alá.

– Oké, tessék.

– Jól van. Nem baj, ha én most elhízom?

Hírdetés

– Nem, persze, csak nyugodtan.

– Tadamm!… Tessék. Mostantól ilyennek kell elfogadnod.

– Hú, ez durva. Muszáj volt ennyire?

– Mivan, így már nem is kívánsz? Úristen, de ciki, már fel se áll a saját feleségedre? Na én elválok. Pakold össze a cuccaidat. Csak nem képzeled, hogy együtt fogok élni egy olyan pasival, aki meg se dug rendesen?

– Jó, de mit fogsz csinálni egyedül, pénz nélkül? Hát nem értesz semmihez…

– Hahaha! “Pénz nélkül”? Hát egyrészt téged is lehúzlak, másrészt itt a lakás, az autó, a tárgyak, amiket magamnak vettem a pénzedből, de tudod mit, inkább fogok valami balekot, aki itt akar lakni nálam, és cserébe mindent fizet. És legalább megdug.

– Hát jó, ezt megnyerted.

– Valójában nem. Én itt áldozat vagyok, mert neked adtam a legjobb 20 évemet.

– Úristen, tényleg. Lécci ne haragudj.

– Á, hagyjad. Megszoktam, hogy minden férfi egy mocskos élősködő…


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »