Játékosan, együtt (Fogyatékkal élők világnapja)

Játékosan, együtt (Fogyatékkal  élők  világnapja)

Néhány órára vidám emberek játékterévé vált kedden a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola tornaterme: nemlátók, mozgáskorlátozottak, Down-szindrómások, különböző szellemi fogyatékossággal élők játszottak önfeledten a helyi Máltai Szeretetszolgálat és a Diakónia Keresztyén Alapítvány – Írisz Ház önkénteseinek irányításával. A fogyatékkal élők világnapja (december 3.) alkalmából szervezett esemény délután élő könyvtárral folytatódott a Tein Teázóban.

Az átlagos felnőtt embernek nem okoz nehézséget belépni egy földre elhelyezett karikába, majd a következőbe és a harmadikba, végigmenni kis dobogókból álló akadálypályán, közelről eltalálni labdával nagy méretű célokat, kifesteni egy előre elkészített rajzot, focizni a csocsófigurákkal. Ezek az egyszerű dolgok ellenben kihívást jelentenek a nemlátónak, a mozgáskorlátozottnak, az érzelmi, illetve szellemi sérültnek, de ez mégsem tántorítja el őket attól, hogy kipróbáljanak ilyen játékokat. A Puskás-iskola tornatermében most egyesek minden játékot sorra vettek, mások csak egyet-kettőt, volt, aki csak szemlélő maradt, félt a sokaságtól, vagy a saját játéka kötötte le a figyelmét.

Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének ifjúsági vezetője és Olcsvári Tünde, az Írisz Ház irányítója az esemény megnyitásakor azt hangsúlyozta: minden ember valamiben jó, és ez érték, amit mindannyiunknak tisztelnünk kell. Elmondták, az esemény partnerei a nemlátók helyi szervezete és a baróti Laura Ház, melyeknek megköszönték az együttműködést.

 

Hírdetés

 

Pető Ágnes máltais önkéntes, az esemény egyik ötletgazdája és szervezője lapunknak elmondta, amióta a Máltai Szeretetszolgálatnál mozgáskorlátozott emberekkel foglalkozik, megtanulta, hogy nem sajnálattal kell a fogyatékossággal élő ember felé fordulni, hanem értékelni azt, ami van. Korábban gyakran hallott sértő megjegyzéseket a sérült emberekről, és ezért született meg benne a gondolat, hogy ez ellen tenni kell, és ez úgy lehet leginkább eredményes, ha vannak velük közös programok. Szerették volna, ha a Puskás-iskola diákjai kedden benéznek a tornaterembe, talán ki is próbáltak volna egy kerekesszéket, vagy bekötött szemmel végigmentek volna egy adott útvonalon, s bár erről a lehetőségről értesítették az igazgatóságot, nem volt érdeklődő. A délutáni nyitott könyvtár bensőséges hangulatban zajlott, egy-egy pszichológus, nemlátó, mozgáskorlátozott és az Írisz Ház fiataljai vállalták a nyitható könyv szerepét, azaz lehetett kérdezni életükről, nehézségeikről, örömeikről.

A fogyatékkal élők világnapját kedden a baróti Laura Házban is megtartották, ugyanazokat a játékokat szervezték meg a tizenhét fiatal számára, mint Sepsiszentgyörgyön – tudtuk meg Cseresznyés Emília egységvezetőtől. A Tein Teázóban tartott délutáni programba online kapcsolódtak be, a jelenlévők fényképek révén követhették az erdővidékiek aznapi tevékenységét.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »