Játékos időutazás a Duna Menti Múzeum főépületében KÉPEKKEL

Játékos időutazás a Duna Menti Múzeum főépületében KÉPEKKEL

Az e héten tartó tavaszi szünidőben is nagyszerű családi program lehet a Duna Menti Múzeum Utazás az időben, a játékautók és vonatok birodalmában című, új időszaki kiállításának megtekintése. A Komáromi járásban élő Bokros fivérek magángyűjteményéből származó, közel 1200 darabos válogatás június 10-ig szemrevételezhető a főépület földszintjén, ahol a színpompás járgányok játékgyári készítésének kulisszatitkaiba is beleshetünk.

„A Gyulamajor városrészből származó Bokros ikrek, azaz a Dunamocson, illetve Komáromban élő Roman és Róbert ajánlották fel azt, hogy a hozzávetőleg 20 ezer darabos játékkocsi, vonat… gyűjteményükből szívesen bemutatnának egy válogatást a múzeumunkban. Szemtanúja voltam annak, hogy azokból nagyon sokat a két szobában alig elférő, zöld ládákban őriznek. Elmondták, hogy a gyűjteményüket még kisgyermekként, a múlt század 70-es éveiben, az apjuk és a keresztapjuk által készített vasúti pályával alapozták meg. Majd azt az ünnepnapokon kapott kis személy- és tehergépkocsikkkal, kaminonokkal, vonatokkal, repülőgépekkel, helikopterekkel, harckocsikkal, tankokkal, rendőrségi, mentő- és postakocsikkal… gyarapították“ – magyarázta Sipos Anna etnológus – tárlatkurátor.

Hozzátette: akkoriban csak a környező szocialista országokba lehetett utazgatni, így az ikrek rokonai Magyarországról, a volt Jugoszláviából és Szovjetunióból, valamint a Német Demokratikus Köztársaságból is hoztak nekik ajándékba ezt-azt, hogy ne csak csehszlovákiai járgányaik legyenek. Aztán kamaszként a zsebpénzüket angol gyártmányú matchboxokra is költötték, s egyre nagyobb méretet öltött a gyűjtőszenvedélyük.

Hírdetés

A kurátor elárulta: nagyon szívesen rendezték meg a Bokros fivérek első kiállítását, amely a felnőtt látogatók számára nosztalgikus időutazást jelenthet – vissza a gyermekkorukba, a lurkók pedig megtudhatják, hogy évtizedekkel ezelőtt mikkel is játszottak a szüleik, nagyszüleik.

„Az egyedi gyűjtemény láttán kiderült, hogy a kisebb-nagyobb járműveken kívül másféle játékokat, egyebek mellett Kinder-tojásokba rejtett figurákat is előszeretettel gyűjtöttek Megegyeztünk, hogy ez alkalommal az üveges vitrinekben és a talajon a mintegy 1200 darab két-, négy- és sokkerekű járgányukat állítjuk ki. Azok esztétikus installálásában Deminger Hajnalka konzervátor, a grafikai elrendezésben Polák Ágnes, a kiválogatott darabok lefényképezésében és a kinagyított fali fotók készítésében Szabó László fotós segített, Szarka Viktor és Szenczi Tibor pedig kiállítási technikusként működött közre. Ráadásként, egy televízió segítségével a játékgyári munkafolyamatokba is betekintést nyújtunk, a játszószőnyegen és a kifestőkkel teli színezősarokban pedig le is ülhetnek, és kiélhetik saját kreativitásukat a kicsik“ – tudtuk meg a továbbiakban.

A múzeumi szakember a látogatók figyelmét felhívta arra, hogy a kiállított tárgyak nem foghatók meg és próbálhatók ki: „Tilos megérinteni a kiállítási tárgyakat, mert azokból könnyen letörhet egy-egy rész. E kis járművek némelyikének több évtized elteltével nagy értéke van azért is, mert azokból már világszerte csak pár darab akad, s utánpótlás sehol sem kapható. A komoly gyűjtők azokat egymás között adják-veszik, cserélgetik“.

Végül elmondta, hogy az április 15-éig tartó téli időszakban hétfőtől péntekig 8-16 óra között, az azt követő nyári időszakban pedig 9-17 óra között tart nyitva a múzeumuk: „Az ismertetett „időutazásra“ a felnőttek 2, a gyermekek és a 18 év alatti diákok, valamint a 70 évnél ifjabb nyugdíjasok 1 euróért vehetnek belépőjegyet. Az óvodáskorú kicsik, a mozgássérültek és a 70 évnél idősebb nyugdíjasok pedig teljesen ingyen látogathatják azt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk“.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »