Játékba és zenébe csomagolva folytatódik a kisiskolások agymosása – az est fénypontja a cigány musical

Játékba és zenébe csomagolva folytatódik a kisiskolások agymosása – az est fénypontja a cigány musical

Debrecenben folytatódik augusztus 19-én a Színezd át! programsorozat, amelynek az a célja, hogy felhívja a gyermekek figyelmét egymás megismerésének és elfogadásának, a különböző eltérő nemzetiségek elfogadásának fontosságára – közölte Stromajer Andrea, a rendezvénysorozat főszervezője az M1 aktuális csatorna műsorában.

A programmal az 5-12 éves korosztályt célozzák meg. A gyerekekhez játékos feladatokon keresztül, illetve zenébe csomagolva juttatják el a toleranciának átszínezett önfeladás mérgét. A családi nap programjában játékos feladatok, várépítés, közös történetírás, ügyességi feladatok, játékkészítés, valamint koncertek és közös tánctanulás szerepel.


Balog és barátai A pusztaszeri országgyűlés című gobelin alatt, a magyarok egykori törvényhozó épületében

A programsorozat fővédnöke nem is lehetne más, mint Balog Zoltán, a rejtett erőforrások minisztere, a házigazdák a résztvevő városok polgármesterei, a programok megvalósulását pedig helyi védnökök segítik, akik ismert, közkedvelt személyiségek, sportolók, művészek – ismertette Stromajer Andrea.

Hírdetés

A "Színezd át!"-ot valamennyi helyszínen a Somnakaj című cigány musical esti előadása zárja, amelyben elismert énekesek, zenészek, táncosok szerepelnek. Az előadás egyszerre koncert és színház, tánc, irodalom és tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása – hangsúlyozta.


Egyből összeáll a kép, ha megpillantjuk egy arcon hatezer év minden kínját

A főbb szerepekben Szakács Hajnalkát, Falusi Mariannt, Oláh Gergelyt és Papadimitriu Athinát láthatják a nézők – mondta a beszédes nevű és arcberendezésű Stromajer Andrea.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »