Járványügyi vizsgálat indult, mert sok fesztiválozó lett rosszul

Járványügyi vizsgálat indult, mert sok fesztiválozó lett rosszul

Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.

A kormányhivatal a vizsgálat eredményét követően ad majd részletesebb tájékoztatást a megbetegedések okáról.

Egyedi Péter, a fesztivál sajtófelelőse az MTI érdeklődésére azt mondta: feltételezhetően egy, a rendezvény közelében található forrás vízéből ittak azok a fesztiválozók, akik később hányásos, hasmenéses tünetekre panaszkodtak.

Mint mondta, a forrás nem a fesztivál területéhez tartozik, de a szervezők már segítenek őrzésében, hogy elkerüljék a további megbetegedéseket.

Hírdetés

Hozzátette: az összesen 80-90 eset nagyobb része csütörtökön történt, pénteken már csak mintegy húsz embernél jelentkeztek a tünetek. Mióta őrzik a forrást, nincs tudomásuk újabb megbetegedésről, sokan pedig már meg is gyógyultak – tette hozzá.

Elmondta: a fesztivál hátralévő időszakában folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a fokozott higiéniára.

Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere az MTI-nek azt mondta, a helyi aquapark parkolójában lévő forráson általában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, azonban a tábla az elmúlt napokban eltűnhetett róla.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »