Jártunk a jövő boltjában, és megdöbbentünk

Jártunk a jövő boltjában, és megdöbbentünk

Kétévente rendezik meg a régió élelmiszeripari és vendéglátóipari szakkiállítását, a Sirha Budapestet, de a Hungexpo területén pénteken záruló három napos esemény nem csak a szuvidgépek szerelmeseinek vagy a bisztrónyitást tervezgetőknek tartogat látnivalókat és meglepetéseket. Egyrészt ez az a rendezvény, ahol folyamatosan lehet enni – egyik sarokban fagylaltot kóstoltatnak, a másikban frissen sült cigánypecsenyét, hogy aztán újra fagylalt, kávé, gulyásleves és frissen préselt zellerlé következzen.

Ezen a rendezvényen zajlott csütörtökön a Bocuse d’Or szakácsverseny hazai döntője is, melyet a balatonszemesi Kistücsök étterem séfje, Pohner Ádám nyert meg, így ő képviseli Magyarországot júniusban Torinóban, a verseny európai válogatóján.

A Sirhán rengeteg szakmai program is helyet kapott, és a Trade magazin berendezte a jövő boltját, amelyet előzetes regisztrációval, szakmai vezetéssel lehetett megtekinteni. Mi is ezt tettük. A Future storenak elkeresztelt üzletben egyrészt rengeteg marketing szöveggel és termékbemutatóval szembesül a látogató, de ez elviselhető és érthető – a hajfestéket, prémium toalettpapírt és gyógynövényes ősgyepen termelt tejet gyártó cégek pénzéből lehetett megmutatni a cseppet sem olcsó jövőt. 

http://mno.hu/

 

Hírdetés

A jövő boltjában alig van dolgozó, viszont nagyon sok az elektronika. A bevásárlás már otthon elkezdődik: a kedves vevő letölti a telefonjára a bolt appját, hogy azon belül készítse el a bevásárlólistát, mert így térképet (is) kap az üzlethez arról, hogy mit melyik polcon talál. A helyszínen, belépés előtt csak bedobálja a magával hozott üvegeket, pet-palackokat és üdítős fémdobozokat egy lyukba: az automata szétválogatja, szükség szerint tömöríti azokat, és persze felismeri a betétdíjas terméket és visszaadja az árát. A jövő boltjában az ajtónál elkezdődik a vevő azonosítása, és a figyelem a kilépésig tart. Ezt ugyan a vásárló nem látja, de a szotfver megállapítja a nemét és az életkorát is (!) (mindez a kontrollmonitoron úgy néz ki, hogy a kedves vevők egy számokkal teli glóriával a fejük fölött bóklásznak a boltban), és pontosan mérik, merre jár, melyik polcnál mennyit időzik és hány percet áll a kasszánál. Ez egyrészt arra jó, hogy ha hosszú a sor, újabb pénztárt nyissanak, de az igazi haszna a boltosnak van: nem és életkor alapján elemzik a szokásokat, hogy ki mikor megy vásárolni, így például hasznos időben tudjanak akciózni kismamáknak szóló dolgokat és inkontinenciabetétet. És ez a megoldás cseppet sem a távoli jövő – egy Magyarországon is jelen levő drogériahálózat boltjaiban már javában működik a technológia. 

http://mno.hu/

http://mno.hu/

 

Apróság, de a jövő üzleteiben egyébként műanyagból van a bevásárlókocsi, mert az nem zörög idegesítően. Digitálisak a címkék, amelyek egymással is kommunikálnak – elég beírni egy monitoron, mit keresünk, és villogni kezd a árucímke. A fánkot automata ajtós, moduláris szerkezetű pékpolcról vesszük le, a kenyérszeletelőn magunk állíthatjuk a szeletvastagságot, és ha felvágottat teszünk a mérlegre, az nem csak az árát és a tömegét mutatja meg nekünk, hanem a benne lévő allergéneket is. Sőt, ha beírjuk, mire vagyunk érzékenyek, javasol nekünk azokat biztosan nem tartalmazó termékeket. Az okostelefonunk a boltban is nélkülözhetetlen – az árcédulához tartva a kiterjesztett valóságban receptek, hasznos tippek ugranak a szemünk elé. Alap, hogy önkiszolgáló kasszák lesznek, de jó hír a boltokban dolgozóknak, hogy az élő munkaerőt nem fogják teljesen kiküszöbölni – a felmérések szerint a vásárlók nem érzik jól magukat olyan boltokban, ahol nincs ember.  Sok helyen persze kasszára sem lesz szükség, az applikációnk segítségével is fizethetünk, miután a telefonunk kamerájának megmutatjuk az összes cimkét – ha kifizettük a cehhet, kapunk egy olyan QR kódot a telefonra, amivel kinyílik a kijárati ajtó.  

A Future store-ban bemutatott jövőbeli technológiák egy része már élesben működik németországi boltokban, és az Amazon nevű amerikai óriáscég január 22-én megnyitotta Seattle városában az első olyan élelmiszerboltját, ahol egyáltalán nincs pénztár.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »