Járókelőkre támadt a hajléktalan

Járókelőkre támadt a hajléktalan

Járókelőkre támadt a hajléktalan

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy hajléktalan férfival szemben, aki Pécsett több járókelőre rátámadt.

Hírdetés

A vádirat szerint a férfi 2020 márciusában, Pécs belvárosában odalépett egy autóbuszról leszálló fiatalemberhez, és őt minden előzmény nélkül ököllel orrba ütötte. Az ütést követően ökölvívó állást vett fel és újból támadni próbálta a sértettet.

A történteket látta egy nő – aki gépkocsijával ekkor érkezett a helyszínre -, és szólt a fiatalembernek, hogy szálljon be az autóba. A sértett a gépkocsihoz futott, beugrott a hátsó ülésre, miközben a gépkocsivezető bekapcsolta a központi zárat.

A vádlott megpróbálta az autó ajtaját feltépni, többször nagy erővel ráütött a gépkocsi üvegére, illetve a karosszériára, az autó azonban a sértettel a helyszínről elhajtott.

Mindezt több járókelő is látta, akik megpróbáltak elszaladni. Az elkövetőhöz legközelebb álló nő a vádlott elől már nem tudott kitérni, így a hajléktalan férfi őt is – előzetes szóváltás nélkül – ököllel arcul ütötte. A nő megpróbált továbbmenni, de a vádlott követni kezdte, ekkor azonban a többi járókelő közbeavatkozott, a férfit visszatartotta és értesítették a rendőrséget.

A vádlott cselekménye garázdaság és a könnyű testi sértés vétségének a megállapítására alkalmas.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »