Japánban életben találtak egy embert a romok alatt a földrengés sújtotta területen

Élve húztak ki egy embert a Japán középső részén történt, legalább 126 halálos áldozatot követelő földrengés romjai közül, de a mentési munkálatokat vasárnap havazás nehezítette.

A 7,5-es erősségű földrengésnek, amely a szigetcsoport nyugati oldalán, a Noto-félszigeten pusztított, 560 sérültje és 222 eltűntje van, főként Vadzsima és Szuzu városokban – derült ki a helyi hatóságok vasárnap reggel ismertetett jelentéséből.

Szombaton, öt nappal a katasztrófa után egy kilencvenes éveiben járó nőt találtak meg élve összedőlt házának romjai között a félsziget csúcsán fekvő Szuzu településen. A nő eszméleténél volt, és képes volt világosan válaszolni a kérdésekre, amikor kimentették és kórházba szállították – közölte az NHK helyi közszolgálati televízió.

"Tarts ki!" – kiabálták neki a mentőalakulatok az esőben a rendőrség által készített és a helyi média által sugárzott videón. – "Minden rendben lesz" és "maradj pozitív".

Hírdetés

A földrengés, amelyet több száz utórengés követett, épületek és utak összeomlását, ezer földcsuszamlást és tüzeket okozott, különösen Vadzsimában, ahol a hatóságok szerint sok lakos még mindig a romok alatt van.  A mentők folytatják erőfeszítéseiket az eltűnt és a földrengés által megrongált utak miatt elszigetelt emberek kimentésére, valamint a menekültek ellátására élelmiszerrel és felszereléssel.

Isikava prefektúra szerint szombaton több mint 30 ezer ember 366 állami menedékhelyen talált menedéket. Vasárnaptól azonban várhatóan romlanak az időjárási körülmények a térségben, helyenként eső és erős havazás várható, és a japán meteorológiai ügynökség a hipotermia (a testhőmérséklet jelentős csökkenésének) veszélyére is figyelmeztetett.

Vasárnap további, csapadék okozta földcsuszamlásoktól is tartanak, és várhatóan a jegesedés tovább nehezíti a közlekedést a földrengés által megrongált utakon. Isikavában vasárnap reggel még mindig mintegy 20 ezer otthon volt áram nélkül.

(MTI)

Korábban írtuk: Százra emelkedett a japán földrengés áldozatainak a száma


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »