Januártól elérhető az ingyenes egészségügyi tanácsadó vonal Kacsinecz Krisztián2025. 09. 19., p – 16:17
Az Elektronikus Hírközlési és Postai Szolgáltatások Szabályozási Hivatala új hívószámot – a 116117-et – osztott ki a Szlovák Mentőszolgálat Műveletirányító Központjának (OS ZZS). A vonal 2026. január 1-jétől ingyenes tanácsadó szolgáltatásként működik majd egészségügyi problémák esetén, nem sürgősségi állapotokban – tájékoztatta az Új Szót a hivatal sajtó- és információs osztályának vezetője, Adriana Volfová.
„A 155-ös segélyhívó vonal így tehermentesül, nem nyújt majd konzultációt, a mentők pedig az életveszélyes esetekre tudnak összpontosítani, és hatékonyabban segíteni elsősorban azoknak, akiknek erre valóban szükségük van” – mondta Ivan Martyák, az elektronikus hírközlés szabályozásával foglalkozó osztály igazgatója.
A 116117-es vonal éjjel-nappal elérhető lesz. Konzultációt és tanácsot nyújt majd kevésbé súlyos betegségek és állapotok kezeléséhez. Ezekkel a problémákkal eddig gyakran a 155-ös segélyhívót tárcsázták, különösen a háziorvosi rendelési idő után.
„A vonal célja nem az, hogy egészségügyi szolgáltatást közvetítsen, orvost vagy bármilyen mentőegységet küldjön. Az operátor feladata az lesz, hogy a betegnek segítsen a probléma helyes megoldásában – például mikor forduljon háziorvoshoz, mely gyógyszer érhető el vény nélkül a gyógyszertárban, hogyan lehet igényelni otthoni ápolói szolgálatot, mozgó hospice-t fekvő hozzátartozó számára, és így tovább” – áll a hivatal nyilatkozatában. Emellett az operátor segíthet az éppen elérhető ügyeletek vagy nyitva tartó gyógyszertárak megkeresésében is. Ezek az információk nemcsak telefonon, hanem a 116117-es vonal weboldalán is elérhetők lesznek januártól.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


