Január végéig várják a korcsolyázókat

Január végéig várják a korcsolyázókat

Két hétig élvezhetik a korcsolyapályát a falubeliek és a környező falvakból érkezők. A polgármester szerint van is érdeklődés, és nemcsak a gyerekek örülnek a lehetőségnek.

Hírdetés

Nádszegen december elejétől mostanáig működött az a korcsolyapálya, amelyet szerdán Vezekényen szereltek össze. Az üzemeltetője szólította meg Vezekényt az ajánlattal. A falu vezetése kapott is ajánlaton, csütörtökön már ki is próbálhatták az iskolások a pályát. Zupko Tamás polgármester elmondta, úgy döntöttek, az elmaradt szilveszteri tűzijátékon megspórolt összeget arra fordítják, hogy két hétre bérbe vegyék a pályát. „Az iskolások nagy örömmel korcsolyáztak a testnevelés órán. A legtöbbnek van korcsolyája, de a község is vásárolt tíz pár, több méretben állítható korcsolyát, hogy senki se maradjon ki a mókából. Vezekény nem nagy falu, az iskolába összesen kéttucatnyi gyerek jár, így mindegyikük kihasználhatja lehetőséget. Mindjárt az első napon is nagy volt az érdeklődés, nemcsak a helyiek mentek ki a pályára délután, hanem a környező falukból is átjöttek, estére pedig nagyobb gyerekek és felnőttek is kipróbálták” – fejtette ki. Zupko Tamás a szomszédos Tallós, Hidaskürt és Feketenyék alapiskolásainak is felkínálta, hogy jövő héttől délelőttönként látogassanak el a gyerekekkel a korcsolyapályára, hogy minél jobban kihasználják azt. A kultúrház mögötti területen korábban pályázati támogatással létesített többfunkciós sportpálya ideális volt arra, hogy a korcsolyapályát felállítsák. A közeli játszótérrel kiegészülve olyan közösségi tér várja a látogatókat, ahol a kicsi gyerektől a felnőttig mindenki talál magának szórakozási lehetőséget. A polgármester úgy tudja, a helyi közösség férfi tagjai már szervezik a hétvégére a hokimeccset. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »