Jansen: mi vagyunk a Ferencváros, mindenki minket akar megverni

A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen úgy véli, motiválja a csapatát, hogy mindenki őket akarja megverni. A címvédő és listavezető fővárosiak vasárnap, a labdarúgó NB I 11. fordulójának zárómérkőzésén Győrben lépnek pályára.

A magyar bajnok csütörtökön 1-0-ra nyert a vendég francia Nice ellen az Európa-liga alapszakaszában.

„A jelenlegi terhelésre a nyári felkészülés kezdete óta készültünk, emiatt a csütörtök-vasárnap ritmus teljesen normális. – nyilatkozott szombaton a fradi.hu-n a holland tréner.

Hírdetés

A Győr ellen is mindenki készen áll majd arra, hogy a legjobbját hozza, hiszen tudjuk, hogy kemény összecsapás vár ránk. A válogatott szünet óta eredményesek vagyunk, ezt a formát szeretnénk megőrizni.”

Az aktuális riválisról szólva úgy fogalmazott: tudják, hogy sokat javult a szezonrajt óta, de nekik nem ezzel, hanem saját magukkal kell foglalkozniuk.

„Mi vagyunk a Ferencváros, hazai pályán és idegenben is nehéz mérkőzéseket kell vívnunk, mert mindenki minket akar megverni. Ez persze mindig is így volt, de ez csak még jobban motivál minket, készen állunk a következő megmérettetésre.” – mondta.

A győri összecsapás vasárnap 17.45 órakor kezdődik, telt ház előtt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »