Jánossy Ferenc festőművészre emlékeznek születése 100. évfordulóján Balassagyarmaton

Jánossy Ferenc festőművészre emlékeznek születése 100. évfordulóján Balassagyarmaton

Emlékkiállítást rendeznek Jánossy Ferenc festőművész születése 100. évfordulóján Balassagyarmaton a nevét viselő képtárban; a tárlat a leszármazottak, valamint magángyűjtők felajánlásaiból áll össze, így a közönség olyan műveket is láthat majd, amelyek még nem szerepeltek kiállításon – tájékoztatta az MTI-t a Jánossy Képtár vezetője.

Zolnyánszki Zsolt közölte: a Jánossy 100 – Az örökség című tárlat szeptember 12-től november 15-ig látogatható a belvárosi képtárban.

A kiállítást szeptember 12-én, szombaton 16 órakor Csach Gábor művészettörténész és Csemniczky Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész nyitja meg. Zenével és alkotásaival közreműködik Jánossy Ferenc unokája, a Franciaországban élő Gregor Belibi Minya festőművész.

Jánossy Ferenc tizenhét évesen már Nagybányán festett, a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon Szőnyi István és Kmetty János, mozaik szakon Fónyi Géza tanítványa volt. A háború után az Európai Iskola „fiataljai” közé tartozott, 1946-ban műveit először e társaság kiállításán mutatták be. 1956 után forradalmi szerepvállalása miatt emigrált, 1957-től 1963-ig Bázelben élt és dolgozott, de kiállított Zürichben, Genfben, Freidorfban és Luzernben is. Az 1963-as amnesztia után hazatért, rövid fővárosi időszak után 1964-től haláláig Balassagyarmaton élt.

Hírdetés

Az 1940-es évektől készült művei nonfiguratív, szürrealisztikus kompozíciók és sötét tónusú tájképek voltak, emigrációja után, 1964-től erőteljes, expresszív színekkel festett, látomásos elemekkel teli figurális kompozíciókat, illetve tájképeket. A ’70-es, ’80-as évek magyar művészeti avantgardjának kiemelkedő figurája volt, becenevén Firincnek ismerték.

Zolnyánszki Zsolt úgy fogalmazott,

Jánossy sokak számára emblematikus személyiség volt, a szabadság szimbólumává tette őt átható erejű művészete, kalandos múltja, nem mindennapi életvitele és színes, közvetlen személyisége.

Kitért rá, hogy fiatal filmrendezők, Bódy Gábor és Tarr Béla is megjelenítették alakját, szerepeltették a Psyché, Amerikai anzix és Szabadgyalog című filmjeikben is. Hozzátette: a kiállítást színesíti a Tűzkő Salamon Quintet jazz-zenei koncertje, amely a megnyitó után, 19 órakor kezdődik.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »