Röszkénél már nemcsak az energiaitalt lötyögtető embercsempészek jelentek meg, hanem a menekültek után takarító lomisok is. Napfelkeltekor, a gyorstelepítésű drótakadálynál, azaz a gyodánál találkoztunk kétségbeesett szírekkel és büszke kurdokkal is. És van már egy újabb határ is, párhuzamos a magyar–szerbbel.
Valahol Röszke határában voltunk, egy krumpliföld szélén, amikor az embercsempész kiabálni kezdett. Persze azt harsogta fekete BMW-jének támaszkodva, hogy „taxi, taxi”, de hát ne legyünk naivak: az az aleppói család, amelyet épp itt az éjszakai síngyaloglás után ért a napfelkelte, pontosan ezt a fajta szolgáltatást keresi. Mi már az OMW-kúton is összefutottunk az embercsempészekkel, kedélyesen szopogatták a diétás energiaitalt hezitáló utasaik és krómfelnis autóik között. A benzinkút személyzete úgy tudja, hogy a rendőrök tehetetlenek, de nekünk csak az jut eszünkbe, hogy hát a NAV munkatársai migránsoknak álcázták magukat egy razzia alkalmával. És rögtön beugrik az is, hogy valószínűleg kevés embercsempész ad számlát.
De vissza a krumpliföldre. Opkáék Németországba mennének, szírek lévén ezzel még ugye Ujjlenyomatországba érkezve sem lenne semmi baj, de „barátaik” egyrészt elvesztek valahol a határon, másrészt az ő úti céljuk Svédország. Az egyik bőrdzsekis férfi kiabálni kezd, Allahot emlegeti, és a taxiról kérdezget lemondóan, felesége pedig sírva temeti kezébe az arcát. Közben nagyobb csoportok tűnnek fel a környéken, az aleppóiak integetnek is nekik, de nem törődnek a hívogató mozdulatokkal és megindulnak a sztráda felé. Az embercsempészek is.
János és Józsi
Mi a sínek között bandukolunk Szerbia felé, amikor egy másik szír família kérdezi tőlünk angolul, mosolyogva, hogy hogy vagyunk. Mármint mi, újságírók. Angoltudásuk ennyiben sajnos ki is merül, mert azt már kézzel-lábbal mutogatják el, hogy milyen régóta nem aludtak. Mi viszont még angolban maradunk, ezért harsány good morninggal köszönünk két hátizsákos férfinak, akik magyarul válaszolnak.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Zsákjaikban van minden jó, de piros alma és mogyoró helyett János és Józsi inkább a sátrakat, a táskákat, a plédeket, na és persze az elszórt pénzt keresik. „Tegnap találtam ötszáz eurót, persze a szerb oldalon.” Állítják, átmehetnek, nem bántja őket a rendőr. János beszámolója szerint bőven megéri Szegedről idevonatozni a migránslomi kedvéért, a hátizsákokat kétezer forintért adja el, a bontatlan takarók pedig a boltban kerülnek 16 ezerbe, ezért is szép summát kaszál majd.
De János ősz borostával sűrűn benőtt arca minden egyes alkalommal eltorzul, amikor azt kérdezi: mi lesz itt, hányan jönnek még. „Mert ezt pediglen megírta a Biblia, hogy ez lesz, népvándorlás.”
Kidülledt szemgolyók
Valóban, de a macedóniai migránshullám csak nem érkezik meg a reggeli órákban, bár tagadhatatlan, hogy nagyon sokan jönnek, rettenetesen kimerülve. Annyira, hogy sokukból eltűnik a félelemérzet utolsó szikrája is. Úgyhogy egyes menekültcsoportok egyszerűen nem törődnek sem a gyodával, sem a kétszáz méterre villogó rendőrautóval, sem azzal, hogy kétszáz méter múlva átsétálhatnak Magyarországra a sínek között. Jönnek és kész. Először az eufória, mászás közben pedig az adrenalin dülleszti ki a szemgolyójukat. Ez teszi érthetővé azt, hogy miként maradnak hátra pulóverek és hálózsákok: a lapos kúszás után ha lemarad valami, nem törődnek vele, csak rohannak, ahogy bírnak, az már más kérdés, hogy egyenesen bele a maszkos rendőrök gyűjtőpontjába.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
A fáradtság is olyan tartalékokat mozgósít a menekültekben, amit sosem tudtunk volna kitalálni sem: egy kurd fiú például úgy érezte, hogy előtte megmutatja nekünk az ISIS ellen küzdő YPG vörös csillagos zászlaját. Aztán láttuk azt is, amikor egy szír férfi izgalmában a kézilabdából ismert csavaró csuklómozdulattal, szabályos cunderral dobja át a hálózsákját, ami fejbe is találja a magyar oldalon álló társát. De aztán két másodperc és rohannak tovább. Ők is emlegették Allah nevét.
Egy újabb határvonal
Mire visszaérünk a gyűjtőponthoz, meglepődünk, mert a rendőrökön, valamint egy román kábeltévé közvetítőkocsiján és a svájci televízió riporterén kívül nincs ott senki. Megállapítjuk, hogy a vetés első két sorából valószínűleg semmi sem lesz, mert minden operatőr és készenlétis ott mászkál. Szemetet is találunk bőven, megjelent a papírlapokon az áthúzott sertés is, a már szinte nem is annyira tájidegen égetett kukoricacsövek és összegyűrt ásványvizes palackok között pedig egy üres tolószék is. A román tévés pedig egy lezárt csomagolású szendvicset mutat a kamerába, hüvelyk- és mutatóujjával csippenti össze a nejlonzacskót is.
Közben befut egy norvég lap stábja is, a rendőrök pedig megtiltják az újságíróknak, hogy a menekültek közé menjenek, az út másik oldalára. Íme, egy újabb határvonal odalent, a déli határvidéken.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
