A Gyárfás Jenő festőművész (1857–1925) életművét tárgyaló művészettörténeti tanulmányokban legtöbbször röviden említik csak azt a festményét, amely az 1881-ben rendezett brüsszeli kiállításon Egy látogatás címmel szerepelt, és egyetlen külföldi sikerét jelentette a művésznek. Érdekes a kép születésének körülményeit és témájának zavarba ejtő más és más értelmezését végigkísérni.
Angyalcsinálók
A 19. század ötvenes éveitől kezdve az első világháborúig tartó időszakban gyakori téma volt a közbeszédben, az újságok hasábjain vagy akár a parlamentben, a törvényhozók vitáiban az ún. angyalcsinálók körül kibontakozott botrányos helyzet. Az európai nagyvárosok peremén, Magyarországon különösen Budapest külvárosi negyedeiben vagy a főváros körüli falvakban éltek azok a többnyire idősebb asszonyok, akik a városban született, nem kívánt gyermekeket fogadtak be. A Pesti Napló című fővárosi lap, amely a legtöbbet foglalkozott ezzel a szomorú jelenséggel, az egyik közérdekű rovatában így írt erről: „Az angyalcsinálók ellen. A kerületi elöljáróságok tekintetbe véve, hogy angyalcsinálók főfészkei nem a fővárosban, hanem annak környékén vannak, elhatározták, hogy az ily dajkák üzelmeinek meggátlása szempontjából az iránt keresik meg a fővárosi tanácsot, hogy a környékbeli községek elöljáróságait hívja fel a dajkaságba fogadó asszonyoknak a fővárosban dívó rendszer szerinti szigorú ellenőrzésére és nyilvántartására.”
Mindez nem kerülhette el a figyelmét azoknak az értelmiségieknek, íróknak, képzőművészeknek, akik érzékenyen reagáltak a társadalom kirívó jelenségeire. A Müncheni Képzőművészeti Akadémia (Akademie der Bildenden Künste München) magyar hallgatói és tanárai is sokat beszélgethettek az angyalcsinálók tragikus történeteiről, közülük Batitz Ottó (1849–1936) egy nagyobb kompozícióban ragadta meg a témát, amelyről a Vasárnapi Ujság 1881-ben – a műcsarnokbeli kiállításról beszámolva – így írt: „Badicztól lapunk többször közlött már életképeket. Az utóbbi időkben a kiállításon is rendesen találkoztunk vele. Most az «Angyalcsináló» nagyobb festményével tanúsítja a folytonos haladást. Angyalcsinálók a fővárosban és a környékén laknak. Ezeknél találnak menedéket azok a szerencsétlen gyermekek, kiket az anya nem ápolhat, mert szégyenli, vagy mert napszámos lévén, nem ügyelhet rá. E szánalomra méltó teremtések legnagyobb részéből csakhamar angyal lesz. Badicz képén egy nyomorult parasztszobát látunk. Egyik sarokban, a földre vetett pólya közt egy gyermek, közepén bölcsőben másik gyermek. Ez a kép hőse, egy beteges képű, ványadt kisded, vörös karikától környezett szemekkel. Épen most látogatja meg mamája, egy elegáns, szép fiatal nő. Ott van az angyalcsináló vénasszony is, a bölcső mellett térdelve és fölemelve a gyermek száraz, bágyadt fejét, hogy nézze a mamát. Szomorú kép, s az anya megdöbbenését e szegény teremtés láttára kifejezőleg adja vissza a fiatal művész.”
Gyermeklátogatás
Batitz Ottó mellett Gyárfás Jenő is ebből a témából meríthetett a Gyermeklátogatás című olajképének megfestésekor. A sepsiszentgyörgyi festőnövendék azonban nem annyira az elszomorító, nyomorúságos helyzetet igyekezett visszaadni, hanem azt az inkább elfogadható pillanatot ábrázolta, amikor az elegáns öltözetű anya meglátogatja az idegennél rejtegetett gyermekét. A képen látjuk, amint a díszes párnán ülő, jól táplált kislányt átöleli a fiatal anya. A gyermek kissé kitátott szája, az anya finom, figyelmes kézmozdulata és velük szemben az idős dajka figyelő tekintete jelzi, hogy azt az eseményt festette meg a művész, amikor a gyermek első fogai megjelennek.
A budapesti Kieselbach Galeria honlapján látható az eredeti festmény fekete-fehér reprodukciója. Ezen a képen egy fontos szimbolikus motívumra figyelhetünk fel, amelyet Gyárfás nem véletlenül ábrázolt a valósághű jelenet összefüggésében: a gyermek mellett a Pesti Napló címlapja tölcsér alakú csomagolóanyagként van megfestve, amelyből piros cseresznyeszemek gurulnak ki. Gyárfás jól ismerhette a cseresznyének a tisztaságot, ártatlanságot jelentő keresztény jelképét az európai festészetben. Így az újságban gyakran kárhoztatott angyalcsináló (az idős dajka) és a gyermeki ártatlanság ellentétére tudatosan emlékeztet a képén. Gyárfásnak egy másik, az angyalcsinálók témaköréhez tartozó festménye a Zöld kapu című kompozíció, amelyen egy gazdag hölgy hagyja a fiatal „angyalcsináló” asszonyra a gyermekét.
A Gyermeklátogatás című képet válogatták be 1881-ben azok közé a festmények közé, amelyeket a magyar művészek küldtek el a Brüsszelben megrendezett nemzetközi képzőművészeti kiállításra. A kiállításon Aggházy Gyula, Benczúr Gyula, Molnár József, Székely Bertalan, Than Mór és mások munkái mellett Gyárfás festménye az Egy látogatás címmel szerepelt. A képre külön felfigyelt a szakmai kritika, a kiállításról szóló beszámolóban dicsérő szavakkal méltatták a festő kiváló valóságérzékét, nagyvonalú rajzkészségét, a kép erős, eleven színeit és hangulatának bájos őszinteségét. Az Egy látogatás című sikeres képet a tárlat zsűrijének brüsszeli elnöke, korábban a brüsszeli képviselőház elnöke, M. Vervoort vásárolta meg.
Az első fog
A magántulajdonba került festmény hosszú időre eltűnt a közérdeklődés számára, és mind a mai napig a festménynek csak fekete-fehér másolatát ismertük. Ezt a kőnyomatos másolatot François Pannemaker (1822–1900) belga származású grafikus készítette, és a párizsi L’Illustration című képes magazin különálló mellékleteként jelent meg 1884-ben Le premier dent (Az első fog) címmel. Az új címet viselő munkán a metszetet készítő Pannemaker nem rajzolta le az eredeti képről a gyermek melletti Pesti Napló című újságot és az elgurult cseresznyeszemeket – mivel nem ismerhette ezek jelentését a kép témájának összefüggésében. Így azután az eredeti Gyermeklátogatás képcímet már a budapesti Vasárnapi Újság sem használta egy 1884. januári számában, és ennek megfelelően írták le részletesen a festményt. Azóta Az első fog címmel tartják számon a képet a Gyárfás életművével foglalkozó irodalomban, és csak Pannemaker metszete alapján készült róla később is művészettörténeti leírás.
„Az életteljes elevenségű kicsit a mama szeretettel kényszeríti, hogy megmutassa a nagy titkot – olvashatjuk a Vasárnapi Újságban. – Az öreg dajkának is oly igazi az öröme. E három alak a valódi benső élet melegében olvad össze, habár korban és érzületben oly különbözők. A kép gyöngéd, érzelmes, derült, és nem is a sokszor felhasznált alkalmakat és motívumokat ismétli. A képzőművészeti társulat nagyérdemű elnöke, Ipolyi Arnold püspök e társulat közgyűlésén rendesen oly megnyitó beszédeket tart, melyekkel a hazai festészetnek és művelőinek nemcsak egyévi eseményeire mutat rá, hanem művészi irányokat is megjelöl, és lelkesít a tisztult, az igazán művészi czélok iránt. Legutóbb kemény szavakkal ítélte el, hogy festőink mennyire a kirívó külsőségekben szeretik keresni az eredetiséget és mennyire a betyáros és csap-széki világból akarják feltüntetni a magyar népéletet, a helyett hogy benső igazságra törekednének. A tudós főpapnak nagyon igaza volt. Sokra ráillet megrovása. Illusztrálja Gyárfás e festménye is, hogy mily egészen más hatása van az igazi élet, a bensőség feltüntetésének, mint a duhajkodó betyároknak és fokosnak, mordálynak. Gyárfás Münchenben készült el e festményével, s ott állította ki először, aztán a brüszszeli tárlatba került, a honnan nem is jött vissza.”
A festmény 1991-ben váratlanul feltűnt egy aukción (Artnet), színes reprodukcióját is közölték, de sajnos olyan kis felbontásban, amely miatt nem lehet használni. A festmény az aukción egy újabb nevet kapott, a Les trois ages (Három életkor) címet viselte.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
