Ján Slota szerint Szlovákia déli része már a magyarok zsebében van

Ján Slota szerint Szlovákia déli része már a magyarok zsebében van

A magyarellenes kijelentéseiről is ismert politikus, Ján Slota ismét „visszatért” a szlovák belpolitikába – írja a Paraméter.sk

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnökét Andrej Danko 2012-ben váltotta pártvezetői posztján, miután a pártot 15 évig irányító Slota 2010-ben és 2012-ben sem jutott be az SNS-el a parlamentbe. A politikus a hónap végén esedékes választás miatt érezte úgy, hogy ideje véleményt nyilvánítania. 

Az egykori pártvezető szerint az SNS elnöke, Andrej Danko a pártja által irányított minisztériumon keresztül „hozzájárult a dél-szlovákiai szlovák iskolák tönkretételéhez, arrafelé a szlovák gyerekeknek lassan már magyar iskolába kell járniuk.”

A populista Ján Slota szerint Orbán Viktor magyar kormányfő „óriási milliókat önt” a dél-szlovákiai önkormányzatokba. 

„Dél-Szlovákia gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van”

– szögezte le Slota.  

Hírdetés

A szlovák politikus hozzátette, nem szabad a Szlovák Nemzeti Pártra voksolni, hanem a parlamenti választásokon a Štefan Harabin-féle Vlasťot kell támogatni.

„Meggyőződésem, hogy az egyetlen képviselő, aki hordozza még magában a hazafiságot és a keresztény értékeket, az Štefan Harabin”

– véli az egykori SNS-elnök. 

Kiemelte: bízik abban, hogy február 29. után véget ér Szlovákiában a „liberális őrület”, mely fölött győzedelmeskedik majd a „hazafiság”.

Ján Slota „véleményére” a felvidéki magyar párt, a Híd elnöke, Bugár Béla is reagált. Hozzátette: örül annak, hogy Slota már a politikai nyugdíját tölti, hogy a politikus már semmilyen hatást nem gyakorol a társadalomra, és hogy a szlovák-magyar feszültség már a múlté. 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »