Jakab Péter imázsa végleg összetört

Jakab Péter imázsa végleg összetört

Ennyi volt Peti!

Rendhagyó módon a gasztronómia jegyében kezdődött az adás. A múlt héten Gav Duncan, a kontra.hu újságírója megjegyezte, a skótok még a Mars csokit is kirántják, ez a mondat pedig megihlette Apáti Bencét, aki egy videót hozott, ugyanis kipróbálta, milyen is a csokoládé kirántva. A legfontosabbak a recepthez, csoki, liszt, tojás zsemlemorzsa és persze Piros Arany. A végeredmény pedig magáért beszél.

A téma apropóján természetesen szóba került Jakab Péter Jobbik-elnök Facebook-posztja, amihez azt írta: Gyerekkorom kedvenc ízei, amiket még most is imádok.

Lentulai Krisztián szerint ezzel a kiírással semmi gond nem volt, ugyanakkor meglátása szerint Jakab úgy gondolja, ezzel a bejegyzéssel ahhoz a réteghez tud szólni, akik gyűlölik Orbán Viktor miniszterelnököt, s – tette hozzá – így majd kialakul egy közös mezsgye a „melósokkal”, akik csak ezt engedhetik meg maguknak, ez pedig szavazatnövekményt fog eredményezni.

S, ha már Jakab Péter, akkor az is kiderült, hogy mire lenne képes, ha ő kormányozna, hiszen posztolt egy újabb képet, ezúttal a karambolban megrongálódott autójáról. A bejegyzés kapcsán Apáti Bence megjegyezte,

a pirosaranyos, parizeres csókának, van egy szolgálati Skodája, amihez sofőr jár és kb. 2,8-at visz haza általában.

Az igazi törés nem azon volt, hogy két autó összement, hanem Jakab Péter imázsán történt az igazi törés, lehullott a mez, a Piros Arany és a parizer a választóknak szól, egyébként pedig sofőrje van, szolgálati Skoda van

– tette hozzá Káplár András, a Drót.info főszerkesztője.

Hírdetés

A lehullott morzsák és Jakab Péter esete után adásunkban szó esett arról is, hogy megtörtént a nagy bejelentés, Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelöltje, sőt programot is hirdetett egyebek között eurót, négynapos munkahetet és az új Magyarország felépítését ígérte meglehetősen Gyurcsány Ferenc stílusára hajazva.

Lentulai Krisztián a momentumos tervek alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy

bármilyen irreális is a program, az minimum egy szervezetnek a kottájából történő játék, ez pedig az IMF.

Azonban nem csak ez volt Fekete-Győr András emlékezetes fejszámolós mutatványa, hanem miután beszabadult az ATV stúdiójába élő adásban korrupcióval vádolta meg Zugló baloldali vezetését.

Ez is, majd a 444-es Uj Péter zsidózó körlevele is témát szolgáltatott a Keménymagban.

Teljes adás:

 

www.hirtv.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »