Jakab Ferenc virológus: még ez az évünk is rá fog menni, ha…

Jakab Ferenc virológus: még ez az évünk is rá fog menni, ha…

A pécsi tudós szerint kizárólag az oltási hajlandóság növelése az út a korlátozások megszűnéséhez.

Továbbra is működik a Koronavírus-kutatási Akciócsoport, aminek Jakab Ferenc a vezetője, ezzel kapcsolatban az ATV Heti Napló című műsorában azt mondta: elsődleges céljuk, hogy hatásos terápiát, illetve gyógyszerkísérleteket végezzenek.

A kínai vakcinákkal kapcsolatban a virológus kifejtette, hogy Kínában rengeteg projekt van folyamatban. A Sinopharm például két vakcinafejlesztési programot futtatott, az egyik nagyon nem vált be, a mostani viszont elérte a 75-80 százalékos hatásosságot. Úgy véli,

nem kell megijedni a vakcinától attól még, hogy egy első generációs oltóanyagról van szó.

Hangsúlyozta, hogy az első és a második klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy nem rossz a vakcina.

Ha tudományos tények és publikációk alátámasztják egy vakcina hatásosságát, akkor nincs olyan vakcina, amivel ne oltathatnánk be magunkat – árulta el nézői kérdésre Jakab Ferenc. „Azt tudom mondani, hogy első- másod és harmadgenerációs vakcinák között van különbség, de

a legnagyobb baj, ha elkapjuk a vírust, súlyos betegséget szenvedünk és kórházba kerülünk.”

A szakember arra is kitért, hogy oltási reakciónak kell lennie, mert akkor indul be az immunválasz.

Hírdetés

A koronavírus brit mutációjával kapcsolatban azt mondta: eddigi tudások szerint nem okoz jelentősebb klinikai változást, viszont 60-70 százalékkal gyorsabban, agresszívabban terjed.

Mikor lehetünk túl rajta?

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet vége a járványnak, azt mondta: „rá fog menni ez az évünk”. Jakab elmondása szerint az oltási hajlandóság növekedésével, az oltott személyek számának növekedésével tudjuk csak visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy az oltás elindulásával

nem dobhatjuk el a maszkot, nem áll minden vissza a régi rendbe.

„Ahogy az oltás erősödése felfelé megy, szépen vissza lehet szorítani a járványügyi intézkedéseket, de ez még idő” – szögezte le.

A virológus arról is szólt, hogy ha valaki az oltás után kapja el a vírust, nagy esélye van arra, hogy enyhe vagy tünetmentesen vészeli át a fertőzést, és nem adja azt tovább.

Végül Jakab Ferenc mindenkitől azt kérte, hogy oltassák be magukat, mert

„csak így fogjuk megállítani ezt a járványt”.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Gűth Ervin

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »