Jakab bejelentette a Jobbik megsemmisülését

Jakab bejelentette a Jobbik megsemmisülését

Az egykoron jobboldalról induló párt ugyanis bejelentette, hogy támogatja az egy-egy elleni harcot, vagyis hogy a választásokon egy kormánypárti jelölt ellen egy ellenzéki jelölt induljon.

Jakab Péteréknek már egyáltalán nem fekszenek az ágy szélére, ha a DK-val, a Momentummal vagy az MSZP-vel kell összefeküdniük, hanem vidáman bebújnak a nagy közös takaró alá.

Nem érdeklik már őket a Momentum magyargyűlölő felszólalásai, a DK árokásó politikája, a kereszténygyalázás, a nemzeti értékek semmibe vétele, a nemzetközi politika előnyben részesítése, a nemzetivel szemben. Nekik csak egy dolog leng szemük előtt, az ördögnek vizonált Orbán Viktor legyőzése még akkor is, ha ezért saját korábbi választóikat kell szembeköpni és nyakig kell a ganéban járni.

Hírdetés

Mivel a Jobbik az ellenzékben jelenleg egy kisebbséget alkot, biztosak lehetünk abban, hogy Gyurcsány be fogja őket csicskítani, kapnak néhány mandátumot, amiért örökké hálásnak kell lenniük neki. Lehet, hogy a következő négy évben lesz még néhány Jobbikos képviselő a parlamentben, de a lassú halál elkerülhetetlen és pár év múlva már maximum a DK egyik fiókszervezete lesz lesz a párt.

https://ezatuti.blogstar.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »